Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)
Második rész - VI. Gazdaságirányítás és gazdasági szervek 1945 után
Az MKP nyomására aztán 1947-ben az MSZK és a FSZOK egyesült, s a teljes magyar fogyasztási és értékesítési szövetkezeti mozgalom központjaként létrejött a Magyar Országos Szövetkezeti Központ (MOSZK). A proletárdiktatúra megteremtésével a tőkés távlatú kisgazdapárt megszűnt politikai tényező lenni, nem szállhatott már síkra a Hangya megmentéséért, és így 1948 folyamán ez is beolvadt a MOSZK-ba. Példátlan méretű szövetkezeti központ jött így létre, melynek a mezőgazdasági árucsere-forgalomban, a falvak iparcikk-ellátásában, az élelmiszeriparban döntő pozíciói, nagyüzemei voltak. A szövetkezeti lényeg ekkor sem érvényesülhetett, hiszen a MOSZK gyakorlatilag szövetkezetirányító minisztérium és gazdálkodó központ volt egyszerre. A tagszövetkezetek önállósága elhomályosult, a választott vezető szervek irányítási joga nem érvényesült, beszámolási kötelezettsége elmaradt. Nagykereskedelmi-nagyipari szövetkezet jött létre, amelyben a kistulajdonosok érdeke háttérbe szorult. Ráadásul egy év múlva (1949-ben) az éppen kiépülő MOSZKot meg is szüntették, és a fogyasztási-értékesítési szövetkezetek, ekkortól egységes nevükön földművesszövetkezetek, a SZÖVOSZ és megyei szervei, a MESZÖV-ök irányítása alá kerültek. Egyúttal a földművesszövetkezeti mozgalom sokat veszített anyagiakban is, hiszen a MOSZK élelmiszeripari üzemeit, nagykereskedelmi vállalatait államosították. A SZÖVOSZ ugyanolyan módszerrel vezette a földművesszövetkezeteket, mint bármely minisztérium a neki alárendelt termelési ágazatot. A mezőgazdasági minisztériumok az állami szakigazgatási feladatok jó részét is a SZÖVOSZ-ra hárították. A szövetkezetek számára kötelező alapszabályt, a tevékenységüket részletekben szabályozó utasítások sorát a SZÖVOSZ adta ki. Ugyanez történt 1949-től a nagy lépésekkel haladó termelőszövetkezeti mozgalomban is. A termelőszövetkezetekbe tömörülő kisparasztság egy tagban egyesített földjén kollektíván gazdálkodott, de jogilag a tagok megtartották magántulajdonban földjüket. így a tsz-ben, mint minden szövetkezetben, más volt a tulajdonviszony, mint az államosított ipari üzemekben. A termelőszövetkezeteket mégis közvetlenül az FM irányította. A tsz-ek még érdekképviseleti, mozgalmi szervekkel sem rendelkeztek. Alapszabályukat az FM adta ki, attól eltérni nem lehetett. Saját termékeik értékesítéséből, feldolgozásából teljesen ki voltak rekesztve, gépekkel nem rendelkezhettek. A hitelszövetkezeteket hasonló módon a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank irányította, ha lehet, még kevesebb teret engedve a szövetkezetek önállóságának. Az ipar 1949-es teljes államosítása, majd a kisiparnak az 1950-es évek elején történt elsorvadása után létrehozott ipari és szolgáltató szövetkezetek önállótlanok voltak, inkább az állami vállalatokra, mint a valódi szövetkezetekre hasonlítottak. Működési feltételeik, irányításuk is azonos volt az egyéb szövetkezetekével. Ez időben az egész magyar szövetkezeti mozgalmat az jellemezte, hogy minden szövetkezet köteles volt tagszövetkezetként belépni a SZÖVOSZ-ba (a kisipari szövetkezetek az OKISZ-ba). Kivételt a termelőszövetkezetek képeztek, amelyeknél a központ szerepét az FM illetékes főosztálya látta el.