Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)
Dokumentumok
még semmi intézkedés nem történt. Pedig itt elég nyilvánvaló, hogy semmiféle nemzetközi jogba vagy menekültügyi egyezménybe nem ütközne e kérdés kedvező elintézése, hiszen olyan gyermekekről van szó, akik menekülésük idején mindössze 11 évesek voltak. Wodak megígérte, utána néz a dolognak, bár nehéz helyzetben vannak a menekültügyi főbiztos miatt. Megjegyezte, hogy Lindt rövidesen Bécsbe jön, s akkor tárgyalni fognak az ezzel összefüggő kérdésekről is. Azt feleltük, hogy sajnos konkrét intézkedések helyett ismét csak támadó beszédek hangzanak el ellenünk, mint ezt legutóbb Afritsch belügyminiszter úr tette a menekültügyi kiállítás megnyitása alkalmával. Itt nyíltan megmondta, hogy rendkívül nagy nyomás nehezedik rájuk nyugati részről, s állandóan azt hányják a szemükre, hogy nem tesznek eleget a menekültek ügyében reájuk háruló kötelezettségeknek. Ezért tartanak ilyen beszédeket, mint az általunk említett beszéd is volt, ezeket azonban nem kell komolyan venni. Azt feleltük, kénytelenek vagyunk komolyan venni, mert felelős államférfiak szájából hangzik el, s az ilyen nyilatkozatok csak arra alkalmasak, hogy az amúgy sem kitűnő légkört megmérgezzék. Ami a fiatalkorúakat illeti, következetlenül járnak el, mert időnként visszaadnak fiatalokat, s ebből rájuk nézve semmiféle nemzetközi bonyodalom nem származik. Viszont most kaptunk pl. 3 szülőtől kétségbeesett levelet, melyben könyörögnek, tegyünk valamit, hogy a röviddel ezelőtt Ausztriába szökött 15-16 éves gyereküket visszakaphassák. És bár nyilvánvaló, hogy az 1956-ban, akkor mindössze 11 éves gyerekeknek nem kellett politikai üldözéstől félniök, még nyilvánvalóbb, hogy a most átszökött 15-16 éves gyerekek szökésének semmiféle politikai oka nem volt, és a gyerekeket mégse adják vissza. Wodak azt felelte, megpróbálnak majd valamit tenni, és Lindtnek is beszélnek erről a dologról, mert ö olyan ember, akivel lehet beszélni. Megjegyeztük, hogy ehhez megfelelő érvekkel is tudunk szolgálni. A közelmúltban járt egy Vöröskeresztdelegációnk Nyugat-Németországban, ahol a nyugatnémet Vöröskereszt és a menekültügyi főbiztos megbízottjának kíséretében sorra járták a menekülttáborokat, beszéltek a gyerekekkel, akik közül 17-en már itthon vannak, s többen a közeljövőben fognak hazatérni. Erre nagyon felfigyeltek és kijelentették, hogy ezt az érvet fel fogják használni. A következő téma a határkérdés volt. Wodak elmondta, hogy éppen Kreisky miniszternél volt, amikor utóbbi megkapta az értesítést Rumpler határsértő lelövéséről. 222 Kijelentette, Kreisky úgy fel volt háborodva, mint még soha, s ezért írta Sík miniszter úrhoz címzett levelét. 223 Azt feleltük, hogy a felháborodás teljesen alaptalan volt. Ismeretes, hogy a határsértő mélyen magyar területre hatolt be, a határőrök felszólították, hogy álljon meg, majd Josef Rumpler osztrák állampolgárt, aki 1959. október 19-én délután, vélhetően ittasan, Ágfalva térségében magyar területre tévedt és a felszólításra nem állt meg, a határőrök agyonlőtték. (MOL XIX-Jl-j Ausztria 29/f KüM 006234/1959. 61. doboz) " Kreisky kancellár 1959. november 30-án közvetlen hangú levéllel fordult Sík Endre külügyminiszterhez, amelyben felháborodását fejezte ki Rumpler lelövése miatt, mondván, hogy ez igen szomorú fényt vet a határon uralkodó állapotokra. Úgy vélte, hogy ilyen körülmények között nem lehet elvárni a légkör javítását. Sík 1960 januárjában a Magyarország elleni kémtevékenységre, ügynökök átdobására hivatkozva mereven elutasította Kreisky felvetéseit. (Lásd: XIX-J-l-j Ausztria 29/f KüM 006234/1959 61. doboz)
