Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)

Dokumentumok

figyelmeztető lövést adtak a levegőbe, s miután erre sem állt meg, a határőreink teljesítették a kötelességüket. Ilyen esetben minden állam hasonlóképpen járna el. Osztrák határőrök pl. 1956-ban szó nélkül lelőttek egy szovjet katonát, aki osztrák területre tévedt. Azt felelte, Ausztria más határain is előfordulnak hasonló esetek, de soha nem kerül fegyverhasználatra sor. Sem az olasz, sem a svájci határon. Azt feleltük, hogy az olasz és a svájci határról nem küldenek kémeket Ausztriába. Wodak hozzátette, hogy ha küldenek, azok szabadon beutazhatnak. Peinsipp itt közbevetőleg megkérdezte, hogy jutnak át ezek a határsértők a műszaki záron. Azt feleltük, hogy nehezebben, mintha a műszaki zár nem lenne ott, de azért sok esetben átjutnak. Mi ismerjük a határ menti lakosság véleményét, akik többször kijelentették, nagyon örülnek, hogy a műszaki zár ott van, mert ez lényegében biztosítja a nyugalmukat. Éppen ezért nem jogosak a magyar határzár ellen intézett osztrák támadások. Szóvá tettük még a nemzetközi szervezetekben elfoglalt következetlen, sok esetben velünk szemben ellenséges magatartásukat. Itt megint nyíltan megmondta, olyan nagy a rájuk nehezedő nyomás, hogy nem tudnak másképp eljárni. Elmondta, nyugaton nagyon megszokták, hogy Ausztriát nem kell semmibe venni. Az osztrákok pl. a franciák ellen szavaztak a szaharai atomrobbantás kérdésében. A szavazás után a franciák sértő módon viselkedtek az osztrákokkal szemben. Megkérdezték a küldöttet, tapasztalt-e hasonló elbánást más, a franciák ellen szavazó küldöttel szemben is (pl. svéd), mire azt a határozott választ kapták, hogy nem. Megjegyeztük, feltétlenül szükséges a kölcsönös bizalom helyreállítása, mert enélkül a jószomszédi viszony megteremtése nem lehetséges. A bizalom megteremtése csakis a személyes érintkezésen keresztül lehetséges. Ezért mi is örülünk például a mai beszélgetésnek, s hasonlóképpen örülnénk, ha az államférfiak is erre az útra lépnének. Wodak azt felelte, hogy ennek az ideje is eljön. Megjegyeztük, úgy látszik előbb Tokióban kell a személyes kapcsolatokat rendezni, és csak után a szomszédos Prágában vagy Budapesten. Azt felelte, hogy a tokiói látogatás már évek óta halasztódik, és semmi különösebb oka nem volt annak, hogy erre most került sor. Visszatérve a személyes érintkezés fontosságára, s a bizalom helyreállítására, Wodak hangsúlyozta, mennyire fontos volna, hogy a bécsi követségünk kitörjön az elzárkózottságból, s rendszeresen hívjon meg vagy keressen fel osztrákokat beszélgetésre. Elmondtuk neki, hogy bécsi követségünkön majd mindenki új, s ezért érthető, hogy kevés embert ismernek. A sajtószabadságra való szokott hivatkozással kijelentette, hogy az osztrák sajtót nem befolyásolhatják, de nagymértékben befolyásolhatjuk mi, ha gyakrabban hívunk meg osztrák újságírókat Magyarországra vagy akár csak a követségre, ahol elbeszélgetünk velük és rendszeresen személyes kapcsolatot tartunk. Hívjon meg a követség gyakrabban vezető osztrák személyiségeket, keresse fel követünk és más beosztottunk gyakrabban őt, tárgyalják meg vele a két országot kölcsönösen érintő problémákat. Itt nem a nagy világpolitikai kérdésekre gondol, mert arra mi kicsik vagyunk, de vannak olyan kérdések, amelyekről helyes elbeszélgetni, helyes tájékoztatni, ilyen módon megismerni egymás álláspontját. Hasonlóképpen szükséges, hogy Peinsipp követ gyakrabban tegyen látogatást a Külügyminisztériumban, akkor is, ha nincs konkrét ügye, beszélgessen el a KüM vezetőivel, ismerje meg egyes kérdésekről felfogásunkat. Ismét leszögezte, hogy ilyen meghívások elől ők soha nem fognak kitérni és szívesen veszik, ha mi őket felkeressük.