Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)
A magyar-osztrák kapcsolatok történetéhez 1956-1964
november 21-én kelt jegyzékében — a burkolt vádak megismétlése mellett — még elismeréssel szólt arról a hatalmas segítségről, melyet az osztrák társadalom a budapesti külképviselet útján nyújtott a harcokat követően a főváros lakossága számára, és hangsúlyozta a jó szomszédi viszony fenntartására irányuló szándékát. 7 Minden esetre különös, hogy az Ausztria elleni rágalomhadjárat kibontakozása közepette a legfelső szovjet vezetés — miközben az adminisztráció (nem kizárt, hogy az ausztriai szovjet ügynökök információi alapján) nyilvánvalóan megadta a vádaskodások alaphangját a sajtó számára és ötleteket is szolgáltatott hozzá — mindvégig elhatárolta magát a közvetlen támadásokban való részvételtől. 1956 november végén-december elején, amikor a vezető szovjet lapok vissza-visszatérően beszámolókat közöltek az osztrák semlegesség állítólagos megsértéséről, és Kuznyecov külügyminiszter-helyettes az Egyesült Nemzetek Szövetsége közgyűlésén is megvádolta Ausztriát a magyar eseményekben való közvetett részvétellel, Hruscsov, Bulganyin miniszterelnök és Sepilov külügyminiszter külön-külön biztosították az osztrák diplomácia képviselőit arról, hogy nem kételkednek Ausztria pártatlan semleges magatartásában. 8 Kuznyecov december 3-án elhangzott felszólalását követően azután mintegy varázsütésre hirtelen megszakadtak a támadások. A bécsi magyar külképviselet munkatársai — nem lebecsülvén ugyan a Kádár-kormánnyal szembeni alapvetően elutasító osztrák magatartásból fakadó nehézségeket — december második felében és január folyamán — megkísérelték kapcsolataik aktivizálását, és mindenekelőtt gazdasági téren folytatni a korábbi együttműködést. 9 Annak okát, hogy mi vezetett az igen rövid ideig tartó szélcsend felborulásához, az ismert források tükrében, csak találgatni lehet. Valószínűleg fontos szerepet játszott a magyar menekültek minden elképzelést meghaladó áradata, a közös határon életbe léptetett szigorú tűzparancs, az ebből fakadó gyakori határsértések és a menekültek számára nyújtott példátlanul hatalmas, de a Kádárkormány számára feltétlen irritáló osztrák segítség éppúgy, mint az osztrák polgári és szocialista sajtó egyöntetű és határozott állásfoglalása a forradalom vérbefojtóival szemben. Benne volt azonban minden bizonnyal az Amerikai Egyesült Államoknak a probléma kezelésében való fokozott részt vállalása (azaz a szovjetek által igencsak nem kívánatosnak tartott amerikai befolyás erősödése), amit Richárd Nixon alelnök december 19-21. ausztriai útja (látogatása a magyar-osztrák határon) világosan jelzett. Ezekkel összefüggésben értelmezhető, hogy a magyar kormány már 1957. január 8-án, többek között az „ellenséges ügynökök átdobásának veszélye miatt", határozatot fogadott el a nyugati államhatár őrzésének megszilárdításáról. Ezt követően január 24-én Ezzel egyidejűleg azonban meg is kezdődött a rendőrség adatgyűjtés az osztrák követség ellen. Egy stájerországi Vöröskeresztes oszlopot ugyanis, amely november 24-én a budapesti kirakodást követően hazafelé indult, a nyílt országúton két napig feltartóztatták és a kísérőkből fenyegetéssel vallomást csikartak ki arról, hogy fegyvert is szállítottak, uo. GZ 217.022-Pol./1957 (217.601) Peinsipp követ jelentése 1957. március 7-én. Lásd a 9. sz. iratot. A magyar jegyzék tartalmáról Bischoff moszkvai nagykövet személyes levélben tájékoztatta a legfelső szovjet vezetőket. ÖStA AdR BKA/AA Pol.II. Ungarn 3F GZ 51 l.I90-PoI./1956 (791. 886) ÖStA AdR BKA/AA Pol.-II. Ungarn 3C GZ 511.190-Pol/1956 (791.362 és 741.363) Bischoff moszkvai nagykövet jelentései a november 30-án Hruscsov első titkárral és Bulganyin miniszterelnökkel folytatott beszélgetésekről. (520.904) Matsch osztrák ENSZ delegátus távirata november 19-én Figl osztrák és Sepilov szovjet külügyminiszter beszélgetéséről. Lásd a 12. és 13. sz. iratokat.
