Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)

Dokumentumok

Ezzel szemben magyar részről kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy a tárgyalások államközi jelleggel bírjanak, lehetőleg magasabb szinten folyjanak, a tárgyalások során megvitatásra kerüljenek a két ország között függőben lévő legfontosabb kérdések, s végül, hogy a tárgyalások előkészítése írásban emlékeztetők, jegyzékek formájában történjék. Ennek megfelelően bécsi követségünk 1957. november 25-én jegyzéket adott át az osztrák Külügyi Hivatalban. Ebben javasoltuk, hogy 1958 január elején üljenek össze a két külügyminisztérium képviselői és szabad eszmecsere formájában vizsgálják meg a fennálló főbb vitás kérdéseket. Magyar részről a következő kérdések megvitatását tartottuk célszerűnek: 1.) A fiatalkorú magyar disszidensek kérdése; 2.) A magyarosztrák kereskedelem fejlesztésének kérdése; 3.) A magyar-osztrák határvonallal összefüggő kérdések; 4.) Egyéb kérdések (kulturális kapcsolatok, közlekedés, vízügyi egyezmény ratifikálása stb.). A november 25-i magyar emlékeztetőre az osztrákok csak 1958. január 10-én válaszoltak. Nem fogadták el a magyar részről javasolt tárgyalási módot. A Horváth-Figl találkozóra hivatkozva javasolták, hogy egy vegyes bizottságot hozzunk létre a határkérdések megtárgyalására, hogy „a helyzetet először ezen a területen normalizáljuk". A többi kérdést illetően azt javasolták, hogy „ezekről diplomáciai úton tartsuk az érintkezést." Ezen túlmenően újabb két pontot javasoltak megtárgyalásra (a jogvédelem kérdései, a vagyonjogi tárgyalások folytatása). Nem válaszoltak arra, hogy hol, mikor, milyen szinten kezdődjenek a megbeszélések. Ugyanakkor dokumentálni akarták a tárgyalásokra való készségüket azzal, hogy elfogadták az általunk javasolt pontokat. Provokációs céllal viszont felvetették a Fehér Könyv negyedik kötetének egyik idézetét, hogy erre támaszkodva felboríthassák a tárgyalásokat, ha ezt érdekeik így kívánnák meg. (Nem tisztázták az osztrákok a „diplomáciai megbeszélések" fogalmát sem, nyilvánvalóan azért, hogy elhúzhassák az így tárgyalt kérdések rendezését, holott nekünk épp ezek voltak a legfontosabbak.) A január 10-i osztrák emlékeztetőre február 7-én adott szóbeli jegyzékben az osztrák javaslatok figyelembevételével azt javasoltuk, hogy 1958. március 1-jéig miniszterhelyettes (államtitkár) vezetésével egy vegyes bizottság üljön össze és tárgyalja meg 1.) a fiatalkorú magyar disszidensek repatriálásának és 2.) a magyar-osztrák határvonal rendezetlen kérdéseinek ügyét. Elfogadtuk azt az osztrák javaslatot, hogy a többi kérdést diplomáciai megbeszélések formájában rendezzük, és javasoltuk, hogy diplomáciai megbeszélések követi szinten, szakértők bevonásával ugyancsak március 1jéig kezdődjenek el. Mind a vegyes bizottsági, mind a diplomáciai tárgyalások színhelyéről felváltva Budapestet és Bécset javasoltuk. Jegyzékünkre az osztrákok február 24-én válaszoltak. Ismét javasolták, hogy a határkérdést tárgyaló vegyes bizottság azonnal üljön össze, de nem mentek bele abba, hogy ez a bizottság tárgyalja a fiatalkorú disszidensek kérdését is. Kijelentették viszont, hogy készek ez utóbbi kérdést a diplomáciai megbeszélések első pontjaként megtárgyalni. Március 17-i válaszjegyzékünkben azt javasoltuk, hogy a napirenden szereplő valamennyi kérdés megtárgyalását diplomáciai megbeszélések formájában kezdjük meg. Hangsúlyoztuk annak elvi szükségességét, hogy ezek a megbeszélések felváltva Budapesten és Bécsben folyjanak. Erre a jegyzékünkre az osztrákok csak április 11-én