Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)

S. MULLER, J. A. FEITH, R. FRUIN: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve - II. fejezet. A levéltári iratok rendszerezése [Lásd a IV. fejezetben írottakat is!]

és egyesítették őket, ami akkor bizonyos külső jelek segítségével még lehetséges volt. És ekkor, amikor az egyik irat értelmezte a másikat, az iratok összevetése révén kiderült azok keltezése, és a legtöbb kézírást is sikerült azonosítani, nyilvánvalóvá vált, hogy egy olyan iratgyűjtemény van a birtokukban, amely – amint ezt az a tény is megerősíti, hogy a királyi dolgozószobában találtak rá – igen jelentős a XVI. Lajos uralkodásának utolsó éveiben folytatott politika megismerése szempontjából. Alighanem ez a példa – amelyet minden egyes levéltáros a saját tapasztalatából számtalan másikkal tudna kiegészíteni – egy idő után habozásra készteti a legtöbb történészt a kronológikusan rendezett fondok előnyben részesítése tekintetében. Nem valószínű egyébként, hogy az effajta preferencia tartósan fennmaradna, még akkor sem, ha számottevő lenne az időrendben megszerkesztett levéltári leltárak száma. Mit szólnánk például egy olyan leltárhoz, amely a Állami Levéltárban őrzött összes fondot – a Parlament, az Államtanács, az Indiai Társaság, a Hollandi Rendek, a bírói testületek, stb. fondját – iratonként és egyetlen kronológikus sorozatba rendezve írná le, főleg akkor, ha ezt a leírást egészen 1813-ig folytatták volna? A történészek időrendi leltárak iránti elkötelezettsége inkább azzal magyarázható, hogy az ilyen típusú leltárak szinte kizárólag a középkorra szorítkoznak, amikor kevés nehézséget jelent a fond kronológikus rendezése, mivel ebben az időszakban viszonylag kis menynyiségű iratról van szó és főként majdhogynem teljesen hiányoznak az anyagból a kötetek és az összefűzött iratcsomók. A nehézségek először akkor jelentkeznek, amikor a későbbi időszakban felbukkannak ezek az iratfajták. És szemlátomást ez az oka annak is, hogy az időrendi leltárak készítését oly gyakran zárják le a középkor végének időpontjában. Az előbb mondottakból az következik tehát, hogy a szisztematikus rendezés a leginkább ajánlható módszer. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne nagyon is hasznos és nagyon is célszerű, hogy kiadjuk egy szisztematikusan rendezett fond legfontosabb iratainak – például az okmányoknak – időrendi lajstromait (ld. 72. és következő paragrafusok). Ezáltal nagyon alkalmas módon teszünk eleget a történészek kívánságának. Az ilyen lajstromok azonban más feladatot töltenek be, mint a leltár. A leltárnak egyértelműen meg kell szabnia a fond szisztematikus rendjét, csak ezt követően kezdhetünk a rend veszélyeztetése nélkül a lajstromok összeállításán dolgozni. A fondok tiszteletének elve („fond:-sérthetetlensége”)

a diplomatikai gy

űjtemény létrehozásától eltekintve már az Országos Levéltár szervezetére vonatkozó 1872-es tervezetnek is alapját képezte. Miskolczy, 1923. 22. skk. p.; Az egykorú felfogás szerint is egy-egy levéltári intézmény fondszerkezetének alakítása során döntő jelentőségű volt az egyes iratállományok szervezeti meghatározottságait, valamint a kontextuális kapcsolatokat felfedő, illetve azokra utaló elrendezés. A proveniencia alapelvére 98