Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)
Az „érinthetetlen levéltári test” – a Kézikönyv, amiről mindenki hallott – egy patinás, régi műfaj: szervtörténetírás
elkészítésének módjáról. A kongresszus ezt a kérdést azonban nem vette tárgyalás alá. Mi sem terjeszkedünk ki bővebben erre a rapport-ra, mert nagyjában megegyezik azzal, a mit a három szerző a levéltárakról szóló Kézikönyvében mond az inventariumról. Az általuk adott meghatározás szerint az inventarium nem egyéb mint útmutató, mely arra szolgál, hogy a kutató a levéltár anyagában tájékoztatást szerezzen magának, ennek következtében az inventár a levéltár állományáról, tartalmáról ad felvilágosítást, nem pedig egyúttal az egyes iratok, oklevelek tartalmáról is. A szerzőknek e kérdésre vonatkozó fejtegetései Kézikönyvüknek III. részében, a német kiadás 57– 78. lapjain olvashatók.” 100 A két világháború közötti időszak a magyar levéltártörténetben az ekkorra már polgárjogot nyert rendszerezési, rendezési és levéltárértelmezési elvek és keretek érvényre jutásának, illetve kitöltésének időszaka. Egyfajta szolid paradigmaváltásként fogható fel az a küszködés, amelynek során az 1920-as, 1930-as években az Országos Levéltár munkatársai igyekeznek helyreállítani a korábbi évtizedek során főként időrendi alapon, s döntően a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztályán szétszedett különféle, sok esetben családi iratállományok eredeti rendjét. A korabeli munkajelentés szerint az 1920-as évek végén minegy 120 ezer irat „várta a palliumba rakást, lepecsételést és beosztást a megfelelő helyre.” Az 1934-ben megkezdett munkálatok „... a proveniencia elvének megfelelően – a Törzsanyagban lévő, rendeltetésszerűen az Országos Levéltár más levéltártesteibe tartozó iratok kiemelésére és reponálására, valamint a megbontott levéltárak helyreállítására irányult” – írja Lakos János. Ám nem csupán a Nemzeti Múzeum kezelésében, de az Országos Levéltárban régebben végrehajtott iratrendezések is azok revízióját, az organikus elv érvényesítését igényelték. Jó példa erre, hogy a Paulerkorszakban a Helytartótanácsnak megküldött tisztázatokat – mintegy a Kancelláriai Levéltár „komplettírozása” céljából – egyszerűen visszahelyezték a kibocsátó szerv regisztratúrjába. Herzog Józsefék viszont a rendeltetésszerű őrzés elvét érvényesítve állították helyre az eredeti állapotot. 101 A levéltári állományok értékelését, az iratok rendezésére és a reper -torizáció lehetőségeire vonatkozó megközelítéseket nagymértékben jellemezte a korszakban az iratképzők történetére fordított nagyfokú figyelem. Az egykori szervek, hivatalok jellemző vonásai, a kapcsolatos háttértörténetek közreadása; az iratok számbavétele, a korabeli funkció dokumentáltsága vagy annak hiánya, az irategyüttes szerkezeti jellemzői, a megőrzés 48 100Uo. 1911. 24–25. p. 101Lakos, 2006. 246. p.
