Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

úgy döntöttek, hogy ha az örökös tartományok elutasítják a magyar útleveleket, visszatorlásul ők sem fogadják el a német nyelvűeket. A megyék nyomására a Helytartótanács kompromisszumos rendeletre kényszerült: hozzájárult, hogy az útlevelek egyik nyelve a magyar legyen, de ragaszkodott a latin szöveg megtartásához is; egyúttal intézkedett, hogy a magyar hatóságok Ausztriával latinul levelezzenek. Az útlevelek kétnyelvűségére vonatkozó intézkedést 8 megye helyeslően, a többi—Temes kivételével — minősítés nélkül, de azzal vette tudomásul, hogy a kérdés mindenképpen diétái tisztázást követel. Temes viszont, bár a Helytartótanács két utasítással is megsemmisítette visszatorlást tárgyazó határozatát, továbbra is csak magyarul volt hajlandó az útleveleket kiállítani, és megmaradt korábbi végzése mellett azzal az indokolással, hogy „a mi függetlenségünk se alacsonyabb, mint az övéké". Aradban nem született döntés arról az indítványról, hogy a kamarai jószágok igazgatóságait magyar levelezésre kell szólítani. Bereg viszont többségi határozat alapján ugyanilyen tartalmú megkereséssel fordult a harmincad-hivatalokhoz. Kezdeményezését 6 megye felirattal támogatta, 27 pedig elvi helyeslés mellett az utasító választmányhoz továbbította. Ugyancsak Bereg lépett fel körlevélben azzal az igénnyel, hogy a jövő diéta rendelje el a görögkeleti szertartáskönyvek magyarra fordítását; javaslatát 11 törvényhatóság eleve pártolta, a többi választmányi megítélésre bízta. Máramaros mindezt azzal tetézte, hogy külön törvénnyel a mise nyelvét is magyarrá akarta tétetni. Arad a helységnevek magyarosítása végett bizottságot küldött ki a községek hajdani magyar neveinek összegyűjtésére. Trencsén közgyűlések alkalmával magyar öltözet viselésére kötelezte tisztviselőit. Abaúj kimondta, hogy amely nemes a kongregáción nem nemzeti öltönyben jelenik meg, csak a karzaton foglalhat helyet, azaz elveszíti a felszólalás jogát. De még ennél is végletesebb javaslatokat szült a magyarosítási túlbuzgalom: Veszprémben egyesek Fischer Móric herendi gyártulajdonost akarták arra kötelezni, hogy sas helyett magyar címerrel lássa el porcelánkészítményeit. Szatmárban pedig felmerült az ötlet, hogy a nyilvános bálokon a hagyományos nyitótánc: a polka után mindig magyar tánc legyen a kötelező. A hónapnevek megmagyarosításának - talán a francia forradalomtól kölcsönzött - gondolata Beregben többséget is kapott, de e megye akcióját csak az egyetlen Ugocsa helyeselte. Hat megyében indítványozták, hogy a törvényeket az adott törvényhatóság más ajkú lakossága nyelvére is fordítsák le, de e kívánalom mindenütt hajótörést szenvedett a többség ellenzésén. Árva 1840-től csak magyar nyelvű beadványokat fogadott el. Trencsénben 1841-ben még elvetették azt a javaslatot, hogy a kongregáción csupán magyarul lehessen szólni, mert sokan egyedül a szlovák nyelvet ismerték. Túróc 1840-ben kimondta ugyan, hogy a bíróság nyelve latin marad, a közgyűlésé viszont a