Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

kötelezővé, a kívánt és hangoztatott egység helyett egyelőre inkább kuszaságot hoztak a közélet hivatali nyelvhasználatába. Az 1840-i nyelvtörvény több passzusát sem jellemezte az egyértelműség és következetesség. Olyan országos hatóságoknál, mint a Helytartótanács, a Kamara vagy a Tárnoki Szék, meghagyta, illetőleg éppenséggel bevezette a kettős nyelvhasználatot, amennyiben a belső ügyvitel nyelve továbbra is a latin maradt, a kifelé szóló ügyintézésben viszont meghatározott feltételek esetén részlegesen a magyar alkalmazását írta elő. Kimondta ugyan, hogy az ország határain belül az egyházi hatóságok a világiakkal, a világiak pedig egymással is kölcsönösen magyarul kötelesek érintkezni, de nem szögezte le határozottan, hogy Horvátország nem értetődik „az ország" fogalma alá. Rögzítette az uralkodó ígéretét, amely szerint a király majd gondoskodik arról, hogy a magyar nyelv a határőrvidéken is gyarapodjék, a magyar ezredek parancsnokságai pedig magyarul levelezzenek a magyar hatóságokkal, de az első ígéret teljesítésének módjáról nem intézkedett, a második valóraváltására pedig nem szabott meg határidőt. A hasonló fogyatékosságok aláhúzták a nyelvtörvények átmeneti jellegét, egyszersmind alkalmat és ürügyet adtak önmaguk sajátos értelmezésére. 1840 és 1843 közt a megyegyűléseken számtalan olyan indítvány hangzott el, amely a magyar nyelvet a közélet újabb ágaiba bevinni, a hazai élet magyar jellegét kidomborítani, általában a magyarosodást gyorsítani kívánta, vagy pedig a magyar nyelv jogainak tényleges vagy vélt csorbítása ellen emelt szót. Némelyikük csupán régebbi javaslatok megismétlése vagy testvér-törvényhatóság korábbi döntésének utánzása volt, mások viszont csak most merültek fel. Egyesek csupán olyan kívánalmat tartalmaztak, amelyet a következő diétának kellett volna realizálnia. Mások haladéktalan életbe léptetésük igényét hordták magukban, mégpedig vagy a törvények szélesebb értelmezése formájában, vagy azok önkéntes - illetőleg önkényes - továbbfejlesztése ürügyén és indokával. Több a javaslattevők szerint is uralkodói intézkedést igényelt; még többnek kivitelezésére azonban a megyék önmagukat vagy az érintett hivatalokat is illetékesnek tekintették. Akadt köztük, amely túlment ugyan a törvényen, de nem ütközött vele; de olyanok se hiányoztak közülük, amelyek már a személyes szabadságjogba vágtak. Némelyik csak javaslat maradt, mások végzéssé is emelkedtek. Veszprém a királyt kérte, hogy a postát magyar keltezésű bélyegző használatára utasítsa, és 8 másik megye csatlakozott hozzá. Krassót, amely a váltótörvényszékek magyar címerrel jelölése végett intézett az uralkodóhoz feliratot, 14 megye követte; ad acta mindössze 6 törvényhatóság tette az ügyet azzal, hogy még az egyéb bíróságok címere se magyar. Komárom a Helytartótanácstól azt igényelte, hogy egyedi leiratain és körlevelein kívül, amelyeket a legújabb törvények szerint magyarul kellett fogalmaznia, a mellékleteket is magyarul közölje a hatóságokkal, holott erre