Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

zetet. Harminchét megye azonban máris a királyhoz fordult, többségének felirata azt kívánva, hogy mind az erdélyi, mind a jövő magyar országgyűléssel rendeltessen ki oly deputációkat, amelyek kidolgozzák az egyesülés módját és részleteit. Erdélyből azonban egyelőre nem a remélt visszhang érkezett. Néhány törvényhatósága igenlően ugyan, többségük azonban fanyalogva és elhárítóan reagált. Az állásfoglalások kialakításában a szász székek és egy-két romániai város kivételével mindenütt a magyar-elem játszotta a főszerepet; soraiban még a konzervativizmus volt messze fölényben: az erdélyi — etnikailag ugyancsak magyar többségű - nemesség és általában a kiváltságosak zöme tartott attól, amit a kisebbség egyenesen óhajtott: az egyesüléssel a feudalizmust romboló liberalizmus szabadabban és gyorsabban ragadhatja Erdélyt magával; az unió ellenzésével tehát tulajdonképpen feudális osztályuralmát védelmezte. Az akció kedvezőtlen erdélyi fogadtatása láttán 1842 tavaszán Tolnában maga Perczel minősített egyelőre időszerűtlennek minden konkrét lépést, amely az egyesülést közvetlenül szorgalmazza. Persze sem ő, sem liberális társai nem hagytak fel az unió eszméjével és kívánatával; mindössze arról volt szó, hogy akciójuk erdélyi kudarca miatt célravezetőbbnek tekintették a közvetett, a kerülő utat: abban bizakodtak, hogy a Partium tényleges visszacsatolásával Erdély életképtelenné gyengül, és önmagától választja az egyesülés útját. Ez az egyik oka annak, hogy - bár számos megye a közvetlen uniót ugyancsak követutasításába foglalta - felerősödött az igény annak a törvénynek a végrehajtására, amely Magyarország és a Partium egyesítését írta elő. 3. TÖREKVÉSEK A KÖZÉLET MAGYAROSÍTÁSÁRA A liberális nacionalizmusnak, miután az országban csak a magyar nemzet kifejlődését tűrhette el, egyelőre az adott országhatárokon belül kellett e nemzet oly erősítésén munkálkodnia, amely a személyes gazdasági és politikai szabadságjogok kiterjesztéséből reá háramló veszélyeket semlegesítheti. Kettős, ám egymáshoz kapcsolódó módot látott erre: a magyar nyelv útján feltétlen „egyeséget hozni a magyar status közéletébe", ugyanakkor terjeszteni is a más ajkúak körében e nyelvet, hogy „a sokajkú nemzet tagjai egymást megérthessék", azaz mielőbb egyeduralkodóvá tenni a magyar nyelvet a hivatalos életben, és mesterséges eszközökkel elősegíteni, illetőleg meggyorsítani a más ajkúak asszimilációját. Az a törekvés, hogy a közélet nyelvében és külsőségeiben mihamarabb magyar legyen, az 1840-i diéta után szélesedő rétegeket fogott át, és a magyarosítás újabb hullámát indította el hivatalos és magánkörökben egyaránt. Ingerül szolgált erre az is, hogy a kompromisszum jegyében született korábbi nyelvtörvények, noha mind több területen tették a magyart