Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

Széchenyi elevenére Kossuth — valójában óhajt, hisz néhányadmagával nem intézheti el az ország jövőjét. Csakhogy az ellenzék vezérletének vállalása esetén demokratának tartanák, amitől fázik; ezért a kormány irányában keresgél abban a reményben, hogy „a maradókból magával haladókat csinál", pedig „őt, a haladót teszi a párt maradóvá". Széchenyi reformlassító igényével, a válságért a hírlapi pártot okoló nézeteivel szemben Kossuth rámutatott: az átalakulás krízise elkerülhetetlen, annak nem személyek vagy párt az okai; párt és személyek az újjászületést csupán késleltethetik, ám ezzel csak a kóranyagot gyarapítják. A gyorsítás a célszerűbb eljárás, mert az ország bajai megértek a krízis elkövetkezésére; ezért csak dicséretes a Pesti Hírlapra, ha pár évvel megrövidíti az átalakulás munkáját. A kormánnyal kapcsolatban Kossuth taktikusan kitért előle, hogy belemenjen Széchenyi fejtegetéseinek elemzésébe, csupán a tudatos kormányellenes harc szításának vádját utasította vissza. A gyanúsítás meghirdetését macchiavellizmusnak nevezte. Büszkén hivatkozott rá, hogy eszméi, amelyeket Széchenyi idő előttieknek vagy az alkotmánnyal összeférhetetleneknek minősít, az adót kivéve, jórészt az időközben elkészült követutasítások tekintélyes hányadába bekerültek. Az adó valóban életkérdés, de nem a Hírlap kompromittálta: bukását azok okozták inkább, akik „vörös fonalt, forradalmi kort s hősöket", a vagyontalanok vagyonellenes harcát emlegették, és rémképeket festettek az érdekeltek elé, vagyis „az olygarchia eladósodott része" és az „eszközül használt együgyű köznemesség". Széchenyi viszont mitsem ért el, illetőleg azt nyerte csak, hogy többnyire unalmat vagy undort keltő modorával önmagának ártott fent és lent leginkább, ezért itt az ideje, hogy változtasson rajta. Erre még tudott szellemesen válaszolni Széchenyi: neki sohasem a fent vagy lent volt iránytűje, hanem „a bent", azaz becsületes meggyőződése. A kossuthi javaslatok részleges sikerét is próbálta magyarázni: a legtöbb megye oly reményben nem szállt velük harcba, hogy a főrendeknél és a kormánynál úgyis elakadnak, azaz a gát szerepét és az ellenzés ódiumát másokra hárították át, mert így azzal ámíthatnak, hogy a mágnások mindent megakasztanak, a kormány pedig képtelen Jóhittel haladni". Egyébként Széchenyi nem tudott, nem tudhatott meggyőző feleletet adni Kossuth replikáira. Mert Kossuth lényegében helyesen fedte fel Széchenyi nézeteinek lényegét, indítékait, és mert az ő eszméi, továbbá politikai irányvonala közelebb álltak a kor valóságához és inkább összhangban voltak annak követelményeivel. Sőt egyenesen sarokba szorította Széchenyit: felszólította, hogy ne csak általánosságban beszéljen adóvállalásra és jogegyenlőségre kész hajlamáról, hanem konkréten tárja a nemzet elé mindezek és egyéb életkérdések megoldására vonatkozó javaslatait. Széchenyi azzal hárította el a felhívást, hogy nem ereszkedhet specialitásokba, mert a Hírlap a legsürgetőbb problémákat hozta zavarba;