Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

így: az adóügyekben be kell várni a szenvedélyek lecsillapodását; mivel a közterhekhez úgysem járul még hozzá a nemesség, felesleges agitálni a közlekedés fejlesztése mellett, hiszen nincsen pénz reá, ezért csak a már létező intézmények ápolására kell hagyatkozni; a városrendezést is demokráciái alapra állította a Hírlap, minden fel van lármázva körülötte, itt is tanácsos várni a szélvész enyhüléséig, addig pedig „a hazaboldogító szélvészidézők" leleplezése a feladat. Széchenyi átlátszó ürüggyel bújt ki a színvallás alól. Kossuth már a diéta küszöbén joggal róhatta meg, hogy még mindig a politikai változékonyság doktrínájáról értekezik, egyetlen konkrét kérdésben sem nyilatkozik, és közben sajnálkozik: konkrétumokba bocsátkozni nem áll módjában. Valóban: mi volt Széchenyi közeli és távoli programja 1842-43 táján? 1842 végén papírra vetette ugyan a teendőkre vonatkozó ötleteit, de sem rendszerbe nem foglalta őket, amit pedig Kossuthnál annyira hiányolt, sem a nyilvánosság elé nem lépett ki velük. Ezek szerint kívánatosnak ítélte Ausztria és Magyarország viszonyának „tisztába hozatalát"; jó törvénykönyvet mindenki számára; a hitelviszonyok megjavítását a kereskedési állapotok jobbításával együtt; az évenkénti országgyűlést négyhónapos ülésszakkal; intézkedéseket a „zsidónevelés", a postai levelezés biztosítása érdekében; az előfogat-ügy rendezését vagy a vontatók pótlását; a mértékek egyenlősítését; Pest-Buda árvízvédelmének megszervezését; politechnikum és reáliskolák felálü'tását; a rendőrség valamiféle kiépítését és fővárosi rendbizottság létrehozását (Irinyi József és fiatal társai ellen!); végül: az ország jövedelmeinek gyarapítását a külföldi újságokra előírandó bélyegek, valamint a pálinka-, dohány- és kutyaadó bevezetésével. Sovány lista volt ez ahhoz képest, amit az ellenzék - amint láttuk óhajtott, de ahhoz is, amit már a diétán nyélbe szeretett volna ütni. Az uóbbiak közül egyértelműen Széchenyi csupán az évi diétát karolta fel; a hitelviszonyok esetében csak Jobb lábra állítást" kívánt, az ősiség eltörléséről azonban, noha leépítésének egykor ő volt az indítványozója, már nem nyilatkozott; a közteherviselés bevezetésétől messze álltak az általa javasolt adófajták: ezek a nemességet alig érintették, az adózók terhein pedig mit sem könnyítettek volna: városrendezésre egyáltalán nem gondolt, sőt még a katonai terhek megváltására sem, holott arra országos választmány dolgozott ki javaslatot. Az sem tudható, hogy fenti - jórészt általánosságokban mozgó - elképzeléseit milyen módon tervezte részleteiben valóra váltani. Ráérzett Kossuth ösztöne: Széchenyinek tulajdonképpen még az 1843-i diéta küszöbén sem volt olyan kiforrt reformprogramja, amelyet önmagával teljes egyetértésben képviselhetett és propagálhatott volna a nyilvánosság előtt! Adóztatási tervével - az úgynevezett kétgarasos tervvel - is csak az országgyűlés első heteiben lépett fel a Jelenkor hasábjain. Mindebben