Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

demokrata, időnként a mágnásgyűlölő hangja szól belőle, sőt a legkifejezettebben demokratikus intézményrendszer után áhítozik, holott ilyesmi Magyarországon Széchenyi szerint lehetetlenség, hiszen a birodalom egésze nem demokratikus alapokon nyugszik. De Széchenyi egyelőre aggályai ellenére se adta fel Deákkal kapcsolatos reményeit. Minden árnyalati eltérés, amelyet felfedezni vélt Kossuth és Deák között, újra bizakodást ébresztett benne; így az, hogy az ellenzék nem fogadta el azt a felirattervezetet, amelyet Deák a Helytartótanácsnak Pest megye új büntetőeljárását érvénytelenítő rendeletére válaszul készített. Mivel pedig több kormánytisztviselő célozgatott arra, hogy a felső vezetés szívesen venné Széchenyivel együtt Deák megtérését is, 1842 tavaszán Széchenyi elhatározta, hogy dűlőre viszi együttműködésük ügyét. Erre azonban csak 1842 októberében-novemberében került sor, miután Széchenyi tapogatódzása arra vonatkozóan, hogy miként fogadnák Bécsben felajánlkozását a kormány támogatására, látszólag nem ütközött egyértelmű visszautasításba. Rövid idő alatt számos és több órás beszélgetéssel vette kezelésbe Deákot, de hasztalan. Bár úgy tűnt számára, hogy Deák, noha ő nem öntött ki neki mindent, ami valójában a szívét nyomta, megért egyet-mást nézeteiből, sőt eltöpreng fejtegetésein, Széchenyi végül mégis kénytelen volt belátni, hogy semmire se mennek egymással, mert Deák „ujjhúzó. . . procator", „más nézeten van", „nincs mélysége". November elején Széchenyi már kétségbeesetten panaszolta, hogy nincs mit remélnie: Deákra nem számíthat, ezért kész vele szakítani. E szakítás azután decemberben - Széchenyi akadémiai beszéde után - be is következett; az emberek nyíltan tárgyalták, hogy Deák nem akar a gróffal politikai egyesülést, Széchenyi pedig regisztrálta naplójában: „Deákkal és társaival menni? Nem lehet." 1842 vége nemcsak azért jelentős időszaka Széchenyi pályájának, mert Deák és Batthyány visszavonhatatlanul elváltak tőle. Széchenyi már az év eleje óta foglalkozott a tervvel, hogy Kossuth hatásának ellensúlyozása végett ismét kilép a publicisztika terére. A Független néven kiadandó önálló újság gondolatát egyelőre levette a napirendről, mert az irányítójául kiszemelt Tasner Antal nem érezte magát a szerkesztésre alkalmasnak. Majd azt az ötletet fontolgatta, még Wirkner Lajossal, a Kancellária befolyásos titkárával is tárgyalt róla, hogy a Világgal kellene Dessewffy Aurél kidőlte miatt - kezdeni valamit. Azután meg a zágrábi tisztújítást megvitató Pest megyei közgyűlés, valamint Kossuth „Virrasszunk" cikkének hatására úgy határozott, hogy ismét könyvben veszi fel a harcot Kossuth és követői ellen. Ezért 1842 júniusában Garat címmel új munkába fogott. A három hó alatt készített, zaklatott hangú, egységes vonalvezetést nélkülöző szöveg a kossuthi liberalizmus elátkozása. Széchenyi bizonygatni próbálja: a kormány soha nem mutatott nagyobb hajlamot a magyar 10* 147