Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

vissza-visszatérően kezdtek foglalkozni, Metternich áll, az ő kedvenc gondolata ez. Mégis átmenetileg többeket megzavart közülök az ötlet, és előnyösnek találták volna Magyarország kereskedelmére, ha a monarchia belépésével ajándékul kapja nyerstermékei számára a hatalmas német terület piacát, ő pedig a német ipar gyártmányainak akadálytalan fogyasztója lehet. A többség azonban Kossuth és Deák véleményéhez igazodott. Deák többször, így a Pesti Hírlap egyéves jubileumi ünnepségén a vidékről Pestre sereglő reformerek előtt is kifejtette közös nézeteiket. Kossuth és Deák alapvetően három okból fordultak szembe a németekkel közös vámterület eszméjével. Szerintük Magyarország Angliával előnyösebb gazdasági kapcsolatokat építhet, gyümölcsözőbb cserekereskedelmet fejleszthet ki, mint a német vámunióval. Azután, „mivel a kereskedelmi szerződések a politikai kapcsolatokra is jelentős befolyást gyakorolnak", csatlakozás esetén „a magyar elemet a német nagyon abszorbeálná", azaz óriási veszedelem várna a nemzetre. De ha nem is következnék be a magyarság felolvadása, a vámunió keretében nem válhatna teljes nemzetté soha, mert a fejlett német burzsoázia árnyékában sohasem fejlődhetne ki saját polgársága. A liberálisok a magyar társadalomból polgári nemzetet akartak formálni, márpedig polgári nemzet nem létezik „középrend", azaz polgárság nélkül. Felismerték, hogy századuk annak az iparosodásnak a korszaka, amely megsokszorozza a nemzeti vagyont, és megteremti azt a modern ipari polgárságot, amely az új társadalmi közösség: a polgári nemzet alapja vagy legalábbis mellőzhetetlen és egyre növekvő jelentőségű alkatrésze. Ezért, a század elején Berzeviczy Gergely által már megpendített eszméhez nyúlva vissza, a harmincas évektől mind többen - nem utolsósorban éppen Deák - kezdték az iparfejlesztés szükségességét emlegetni, a 40-es évek elején pedig Kossuth adott ennek az igénynek a Hírlapban mesterien hangot. Most, a Zollverein-ügy kapcsán, kikérték a pesti polgárok tekintélyesebbjeinek véleményét arról, hogy egy iparilag fejletlen és egy fejlett ország vámközössége, jelesül Magyarország Zollverein-tagsága, ösztönző hatással lehet-e a fejletlen ország iparosodására. És a megkérdezettek zöme nemleges választ adott, állásfoglalásuk pedig egyik legnyomatékosabbika lett azoknak az érveknek, amellyel a magyar polgári rendet óhajtó liberálisok vezetői, majd követőik elvetették a Habsburg-birodalom és a Zollverein gazdasági társulásának eszméjét. A magyar reformerek nem tudhatták, hogy a Zollverein kérdésében nézetkülönbség van Metternich és Kübeck között, és azt sem ismerhették, hogy ez idő tájt már kiformálódott a monarchia vezetésének az egységes birodalmi vámterületre vonatkozó, a belső vámvonal kiiktatását is tartalmazó koncepciója. Sokan hitték közülük, hogy a birodalmi kormányzatnak valóban szándéka belépni a német vámunióba, mert egyrészt csatlakozás nélkül a monarchia gazdaságilag lehanyatlik, másrészt vezetőire