Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

III. Félelem a cárizmustól, „pánszlávizmustól"

nemzetőrséghez hasonlít, tehát amely a nem-nemeseket is állandó honvédelemre kötelezi. E javaslat azonban szinte mindenütt, különösen Fejérben, Gömörben, Tolnában, Zemplénben, Barsban szokatlan hevességű vitákat provokált. A konzervatívok és a liberálisok mérsékeltebb szárnya a hadkötelezettség javasolt formájú bevezetését a nemesi alkotmány felforgatásának és olyan intézkedésnek tekintette, amely a felkelési kötelezettséggel indokolt nemesi adómentesség idő előtti megszüntetését vonná maga után. Ezért a nemzeti gárda megteremtése helyett inkább az inszurrekció megreformálása mellett szállt síkra. Maga Győr megye is erre szelídítette Zichy eredeti gondolatát, és utasításul adta követeinek, hogy a diétával kötelezően írassák elő a nemesség évi egyhónapos fegyvergyakorlatát, azaz a nemesi felkelést a porosz Landwehr mintájára szervezzék át. Veszprém a győri javaslat mellé állt, és annak követésére szólította a megyéket. Esztergom, Sopron és még egy-két törvényhatóság, nem utolsósorban abból a megfontolásból, hogy az inszurrekcióval együtt az adómentesség is megóvható, csatlakozott Veszprémhez és kimondta: a nemesi felkelés intézménye fenntartandó, de oly módosított formában, hogy a nemesség minden fegyverforgató tagjának évente meghatározott időn át hadgyakorlaton kell részt vennie. A nemteleneket is átfogó nemzetőrség gondolata egyelőre sehol sem kapott többséget: a szűk látókörű osztályszempont diadalmaskodott a nemzeti érdek felett. Abban viszont a megyék zöme egyetértett, hogy a diéta feltétlenül tárgyalja meg az inszurrekció kérdését, illetőleg valamilyen „véderő" szervezésével gondoskodjék a haza védelméről. Abban a pánikban, amelyet a szerbiai események kiváltottak, a rendek néhol elhamarkodott és kártékony végzésekre ragadtatták magukat. Tolna körlevélben buzdította a törvényhatóságokat, hogy tiltakozzanak a királynál az oroszországi katolikusok és evangélikusok állítólagos üldözése miatt, illetőleg a bosnyák keresztények számára igényelt diplomáciai védelmet a cár katolikus és protestáns alattvalóira is terjessze ki az uralkodó. Több megye, főleg, ahol erős egyházi befolyás érvényesült, így Esztergom, Abaúj és Nyitra, eleget tett a felhívásnak. A törvényhatóságok zömében azonban az ellenzéknek is volt annyi tapintata, hogy nem állt a tolnai kezdeményezés mögé, mert mint Pozsony leszögezte, ez beavatkozás lenne egy idegen állam belügyeibe, vagy mint Zemplén mondta ki határozatában: „mások rendezetlen ügyei miatt nem keveredhet háborúba egy maroknyi hazafi". A kormány Horvátországhoz bocsátott, már említett rendeletével azt a háborgást is csendesíteni óhajtotta, amely a Szerbiában lezajlottak miatt 1842 szeptemberétől csaknem háromnegyed évig ismételten felszínre tört az országban. Csakhogy a liberálisok riadalmának új tápot adott a népnek itt is, ott is, de főleg északkeleten és a Tiszántúl megyéiben aggasztónak mutatkozó hangulata. A jobbágylakosságnak nem volt fogalma a cárizmus