A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Sipos Péter: Jugoszlávia felosztása 1941-ben
846 SIPOS PETER által rendelkezésére bocsájtott külön repülőgépen hozott Budapestre. Szavaiból kiderült, hogy Berlin egy olyan ország elleni katonai akcióban való részvételt kíván, amellyel Magyarország röviddel előbb örökbarátsági szerződést kötött, s amely a hatalomváltás után Anglia szövetségese lett. Ellenértékként Hitler a magyar területi kívánságok teljesítését ígérte. Horthy azonnal hajlott a cselekvésre. A Bácska, a Bánát és az adriai kijárat visszaszerzésének lehetősége jelentette számára az elsődleges vonzerőt. Magatartását az a megfontolás is befolyásolta, hogy a németek oldalán megvívott háborü, amelyben Románia részvételére a birodalom nem tartott számot, megerősítheti a magyar primus inter pares igényt a tengely kisebb szövetségeseinek sorában. Teleki Pál miniszterelnöknek a Hitlerrel való feltétel nélküli és haladéktalan kooperációt sürgető Horthy lecsillapítására csupán annyit sikerült elérnie, hogy a Legfelső Honvédelmi Tanács (LHT) április 1-jén tartott ülésén kritériumokat szabott a részvételre. Ezek értelmében Magyarország akkor csatlakozik a német támadáshoz, ha Jugoszlávia felbomlik, vagy a magyar kisebbséget szerb atrocitások veszélyeztetik, vagy ha a magyar lakta területeken vákuum, senki földje alakul ki a gyors német előnyomulás következtében. Valójában azonban a hadbalépés kérdése már a LHT ülése előtt eldőlt. Horthy ugyanis Hitlernek küldött válaszában elfogadta a vezér és kancellár javaslatát a kapcsolatok felvételére a német és a magyar vezérkarok között. Már pedig a katonai megbeszéléseknek csak egyetlen funkciója lehetett - tisztázni a magyar részvétel kérdéseit a balkáni hadjáratban. A március 28-30. között lezajlott budapesti vezérkari tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy a magyar hadsereg bekapcsolódik a hadműveletekbe, tisztázták a mozgósítandó seregtestek létszámát, működési területét, az együttműködés kérdéseit, valamint a Dél-Dunántúlon a Bánát felé áthaladó német erők mozgásának részleteit. A katonai egyezségről Teleki csak akkor szerzett tudomást, amikor Werth Henrik vezérkari főnök felhatalmazást kért a kormánytól a mozgósításra. A kormányfő április 1-jén ismerte meg a német-magyar katonai együttműködés részleteit, amelyekből megértette, hogy nem a felvidéki vagy erdélyi bevonulás megismétléséről van szó, hanem egy teljes hadilétszámra emelt magyar hadsereg bevetéséről egy nagyszabású, szinte az egész Balkánra kiterjedő, német irányítású hadművelet keretében. S arra, hogy ez ellen már nem tehet semmit, akkor döbbent rá, amikor április 2-án a Dunántúlon megkezdődött a német csapatok átvonulása a Bánát felé. Világossá vált előtte, hogy Magyarország egy minden bizonnyal világméretűvé szélesedő háborúba való belépés küszöbén áll. Minden összeomlott, amiért Teleki Pál több mint két esztendeje küszködött. Kudarc, bűntudat, keserűség sűrűsödött össze lelkében, amikor az április 3-ra virradó éjszakán önkezével véget vetett életének. Ha netán azt remélte, hogy cselekedetével hivatkozási alapot ad a kormányzónak arra, hogy az utolsó pillanatban még visszalépjen - búcsúlevelének szavai szerint - a „hullarablásban” való részvételtől, akkor tévedett. Horthy túllépett miniszterelnök barátja holttestén és a történtekből csupán azt a következtetést vonta le, hogy még nagyobb figyelmet kell fordítani a casus belli gyanánt használható ürügyek megteremtésére.
