A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Burucs Kornélia: A víz a háztartásban
636 BURUCS KORNÉLIA az e célra rendelkezésre álló, a nagyberuházásokhoz mérten igen szerény anyagi erőforrásokat. (1950-54 között, az I. ötéves tervidőszakban a beruházások 1-1,2%-át fordították víz- és csatornaművek fejlesztésére.) Az életszínvonal-politika eszközei: kommunális közművek A közműves vízellátás fejlődése az 1950-es évek végétől vett erőteljesebb lendületet, összefüggésben az életszínvonal-politika hangsúlyosabbá válásával. Ekkortól a politika fontos céljai közé sorolódott a (főleg városi) lakásszükséglet mennyiségi és minőségi kielégítése. Emellett a korábbinál nagyobb figyelem összpontosult a településszerkezet átalakítására, a lakosság életkörülményeit meghatározó (intézményi és műszaki) infrastruktúra javítására, köztük a jó ivóvizet és a kényelmesebb életvitelt biztosító vízvezeték- és csatornahálózat kiépítésére.9 S mivel az ország villamosítási programja ekkor már a végéhez közeledett, „hivatalosan” is kezdetét vehette a kommunális szolgáltatások második nagy fejlesztési szakasza, a lakossági vízellátás javítása. Ez szorosan összefüggött a kormány közegészségügyi célkitűzéseivel is, hiszen a nem tiszta és nem megfelelő összetételű ivóvíz számos megbetegedés (golyva, különböző gyomor-, bél-, vesebetegségek, fogszuvasodás, járványok) okozója lehetett. Az 1960-as évek elején a megyei tanácsok sorra készítették el a községek távlati (1960-80), a helyi sajátosságokat figyelembe vevő vízellátási terveit, és megszaporodtak a vízügyet érintő programok, jogszabályok is.10 Nőttek az e célra fordítható központi források: a második 3 éves terv (1958-60) alatt a víz- és csatornaművek fejlesztésére 2,2 milliárd forintot fordítottak (a beruházások 3,1%-a), s a beruházások több mint fele lakossági célokat szolgált!11 AIII. ötéves tervtörvény (1966: II.) a közműhálózat fejlesztését az állami lakásépítési programmal12 kapcsolatban irányozta elő. A kormány által 1960-ban meghirdetett 15 éves, egymillió - zömmel budapesti és nagyvárosi - otthon fölépítését célul tűző lakásprogram előfeltételként tekintette „az alapközművesítés 9 Az 1970-es évektől a szakirodalom a kommunális szolgáltatások egyre bővülő körével jellemezte az infrastrukturális ellátottság szintjét: az energiaellátást, távhőszolgáltatást, a helyi úthálózat, tömegközlekedés, közvilágítás, köztisztaság, zöldterület, temetkezés stb. és a közintézmények - gyermek- és egészségügyi intézmények - meglétét is ide sorolta. Az azonban az adott politikai elhatározás, nemkülönben a gazdasági erőforrások függvénye volt, hogy mikor melyik fejlesztésére helyezték a hangsúlyt. László T: Kommunális ellátás, kommunális szolgáltatások. I. m. 8. 10 Csak a fontosabbakat számba véve: 1957-ben a 48., majd az 1960: 29. törvényerejű rendeletek ismét lehetővé tették, hogy a helyi vízgazdálkodási feladatok ellátására törpe vízművek és kúttársula- tok alakulhassanak. Az 1075/1957. Korm. sz. határozat a tanácsok és a vízügyi igazgatóságok ivóvízellátási és csatornázási feladatairól rendelkezett, s pénzügyi fedezetül létrehozta a Vízügyi Alapot. 1885 után hét évtizeddel, 1964-ben újból átfogóan szabályozták a vízgazdálkodással kapcsolatos alapelveket. Az 1964: IV vízügyi törvény hatályát kiterjesztették a lakossági vízhasználatra is, s korlátozás esetére - az áramszolgáltatáshoz hasonlóan - biztosították annak (és állatállományának), valamint a közületek (kórházak, orvosi rendelők, szociális- és gyermekotthonok, iskolák, óvodák, bölcsődék) vízellátását az ipari fogyasztók rovására. Ugyancsak e törvény mondta ki, hogy bár a víz ingyenes, a vizek és a vízi létesítmények használatáért vízdíj fizetendő. 1965 októberében a kormány jóváhagyta az 1985-ig teljesítendő célokat és feladatokat tartalmazó Országos Vízgazdálkodási Kerettervet. 11 A vízellátás és csatornázás fejlődése a második 3 éves terv időszakában, 1958-1960. i. m. 8. 12 A korszak lakáspolitikájáról vö. Böröczfy Ferenc (szerk.): Lakáspolitikánkról. Bp., 1983. 406.
