A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Baráth Magdolna: Az emigrációs politika új útjai az 1956-os forradalom után. Kísérlet a magyar emigráció megnyerésére és felbomlasztására az 1956-os forradalmat követően
616 BARATH MAGDOLNA Mindazonáltal az MSZMP Politikai Bizottságának a „disszidensek” haza- látogatásáról és hozzátartozóik kiutazásáról szóló határozatának, illetve az annak alapján meghozott elnöki tanácsi határozat végrehajtására csak 1961 tavaszán - akkor is vontatottan - történtek meg az első intézkedések. A magyar kormány 3082/1961. számú, a Magyar Népköztársaság útlevél- és vízumrendszerérői szóló határozata is csak 1961. március 28-án jelent meg. A kormányhatározat szerint annak a „disszidált” személynek, aki külföldi állampolgárságot szerzett, kérte a magyar állampolgárság kötelékéből való elbocsátását vagy magyar állampolgárságának fenntartása céljából nem jelentkezett, csak egyéni elbírálás alapján lehetett beutazási vízumot kiadni. Az emigránsok beutazási kérelmeinek eldöntésénél figyelembe kellett venni, hogy a kérelmező milyen okból és körülmények között hagyta el az ország területét, tagja-e valamilyen ellenséges emigráns csoportosulásnak, szervezetnek, kedvező magatartást tanú- sít-e a Magyar Népköztársasággal szemben.38 Az Elnöki Tanács 1961. évi 6. számú, erre vonatkozó határozatát a sajtóban, valamint a rádió Szülőföldünk című műsorában csak 1961 áprilisában ismertették, s a propaganda ezzel lényegében meg is szűnt. A BM Útlevélosztálya 1961 elején kezdte meg a konzuli útlevelek kiadását, zömüket 1961 június-júliusában adták ki. A Külügyminisztérium 1961. szeptemberi adatai szerint addig 60 fő adta be kérelmét konzuli útlevélre, a BM Útlevélosztálya pedig mindössze 11 konzuli útlevelet adott ki, és 21 kérelem elbírálása volt folyamatban.39 Az érdeklődés hiányát a magyar hivatalos szervek a döntéssel szemben Nyugaton kibontakozott ellenpropaganda hatásának tudták be. Az emigránsok körében olyan rémhírek terjedtek, hogy a hazatérőket letartóztatják, a visszautazáshoz nem kapnak beutazó vízumot, de olyan fenyegetések is elhangzottak, hogy a konzuli útlevelet igénylőktől megvonják a politikai menedékjogot vagy az időközben megszerzett állampolgárságukat, aminek következtében elveszítik állásukat.40 Másrészről az emigránsok joggal vetették fel, hogy ha valóban haza akarják engedni őket, miért van szükség a hosszadalmas eljárásra, amikor a hazautazáshoz a már rendelkezésre álló régi okmányaikat is használhatnák. Az emigránsok sok esetben nem tudtak arról, hogy ha nem kérték állampolgárságból való elbocsátásukat, nem veszítették el magyar állampolgárságukat. Arra azonban a konzulátusok sem tudtak választ adni, hogy amennyiben fenntartják magyar állampolgárságukat, az az adott országban milyen tényleges jogi hátrányokkal járhat számukra. Nagyobb volt viszont az érdeklődés a családtagok kiutazása iránt: 1961 első félévében 1527 ilyen kérvény futott be az Útlevélosztályra. A kérelmezőknek valószínűleg nem volt tudomásuk arról, hogy kiutazásukat ugyancsak „ha38 MOL XIX-A-83-b-3082-1961. 285. d. 39 A PB elé terjesztett 1961. november 28-ai jelentés szerint a nyugati országokban és Jugoszláviában élő magyar állampolgárok közül 163 személy kért konzuli útlevelet, akik közül 43 fő kapta meg addig az időpontig. A kérelmek megoszlása: Franciaország - 68, Anglia - 32, Ausztria - 18, NSZK - 15. MOL M-KS 288. f. 30/1961/2. ő. e. 40 MÓL M-KS 288. f. 30/1961/2. ő. e. Jelentés a disszidensek hazalátogatásáról és hozzátartozóik kiutazásáról szóló PB-határozat végrehajtásáról. 1961. november 8.
