A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Baráth Magdolna: Az emigrációs politika új útjai az 1956-os forradalom után. Kísérlet a magyar emigráció megnyerésére és felbomlasztására az 1956-os forradalmat követően
617 zacsalogatási” célból engedélyezték, és a hivatalos szervek a családtagok kiutazását arra akarták felhasználni, hogy hozzátartozóikat rábeszéljék a hazatérésre. A Belügyminisztérium miután elbeszélgetett az útlevelet igénylőkkel, 850 hozzátartozónak engedélyezte a kiutazást, többük elutazására mégsem kerülhetett sor, mert nem kapták meg a meglátogatni kívánt országba a beutazó vízumot. Habár a Politikai Bizottság elé 1961. decemberben terjesztett jelentés úgy fogalmazott, hogy a határozat elérte az emigrációs politika fő célját: „a reakciós, ellenforradalmi csoportok elszigetelését és a többség megnyerését, vagy legalábbis semlegesítését... alkalmas az emigráció bomlasztására”,41 az ismertetett adatok fényében nem meglepő, hogy a Belügyminisztériumban úgy vélték, a rendelet a „disszidensek” hazahozatala és bomlasztása terén nem hozta meg a várt eredményt, a hazatérési propagandának nem voltak látványos eredményei. Az előterjesztők fontosnak tartották a propaganda fokozását úgy, hogy az átgondolt és folyamatos legyen, s a „disszidensek” és hozzátartozóik megismerjék a belőle fakadó előnyöket. A fenti jelentés megtárgyalása előtt néhány hónappal, 1961. június 6-án a Politikai Bizottság átfogó módon is foglalkozott az emigráció helyzetével. A régi magyar emigráció létszáma akkor - beleértve a másod- és harmadgeneráció tagjait is - meghaladta az 1200000-t, az 1956/57-es „disszidensek” létszámát 160000-re becsülték. A régi emigráció több mint fele (58%) az Amerikai Egyesült Államokban élt, 65% az amerikai kontinensen. A régi emigráció általában beilleszkedett a befogadó ország társadalmi és gazdasági életébe, de a folyamat az 1960-as évek elejére az 1956-os „disszidensek” esetében is megindult. A lojális szervezetekbe tömörült emigránsok számát 8-10 ezerre becsülték. Ezekkel a szervezetekkel és sajtójukkal a Magyarok Világszövetsége 1961- re már szoros kapcsolatban volt, a magyar külképviseletek révén támogatásban is részesültek. A kisebb-nagyobb reakciósnak tartott szervezetek és csoportok száma a jelentés szerint meghaladta a 400-at. A 10 legjelentősebb kapitalista országban 189 „reakciós” magyar emigráns szervezet működéséről tudott a magyar vezetés (USA 26, Német Szövetségi Köztársaság 42, Anglia 17, Franciaország 22, Ausztria 19, Belgium 20, Svédország 17, Svájc 8, Olaszország 12 és Kanada 6). Ezeknek a szervezeteknek több mint 200 magyar nyelvű, rendszeresen megjelenő újságja, illetve folyóirata volt. A legfelső pártvezetés részére készített összefoglaló szerint zavaróan hatott az ellenséges szervezetek működésére egyes jelentősebb személyek hazatérése, azok magyarországi szerepeltetése és megnyilatkozása. Éreztette hatását a magyar belügyi szerveknek az ellenséges szervezetek néhány vezetőjének diszkreditálására irányuló akciója is. Az előterjesztés mindazonáltal úgy látta, hogy a Belügyminisztérium felderítő és elhárító szervei nem használják ki kellő mértékig az ellenséges szervezetek bomlasztására adódó lehetőségeket, az AZ EMIGRÁCIÓS POLITIKA ÚJ ÚTJAI AZ 1956-OS FORRADALOM UTÁN 41 MOL M-KS 288. f. 5/252. ő. e. Jelentés a disszidensek hazalátogatására és hozzátartozóik kiutazására vonatkozó politikai bizottsági határozat végrehajtásáról.
