A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Baráth Magdolna: Az emigrációs politika új útjai az 1956-os forradalom után. Kísérlet a magyar emigráció megnyerésére és felbomlasztására az 1956-os forradalmat követően
610 BARATH MAGDOLNA A hozzászólók közül többen (leghangsúlyosabban Beck János oslói és Beb- rits Lajos stockholmi követ) azt hangsúlyozták, hogy az emigráció és a „disszi- densek” ügyének kezelése a külpolitika elvi kérdései közé tartozik, hiba lenne a hazatérések engedélyezésének belügyi vonatkozásaira leszűkíteni az emigránsokkal való foglalkozást, „...ez egy eminens külügyi feladat is és így is kellene kezelni - jelentette ki Bebrits Lajos. Kellene lennie egy határozott rajznak a követek előtt, hogy milyen politikát kövessenek ezen a téren.” A nyugati államokban szolgáló magyar diplomaták azon a véleményen voltak, hogy a „dissziden- sek” többsége nem tudatos ellenség, de ha magukra hagyják őket, úgy „a tudatos ellenforradalmi részhez sodródnak”, és „mintegy tálcán nyújtjuk őket az ellenségnek, és ez a magyarországi rokonaikra és barátaikra itthon is kihat”.11 A külügyi vezetők csakúgy, mint a Külügyminisztérium Kollégiumának 1957. októberi ülésén, ez alkalommal is sürgették, hogy az emigránsokkal illetve „disszidensekkel” kapcsolatos politikát illetően szülessen valamilyen határozat. Ezzel szemben az MSZMP KB Külügyi Osztályának a tanácskozáson jelen lévő vezetője, Szilágyi Dezső értetlenségének adott hangot annak kapcsán, hogy a kérdés ilyen súllyal vetődött fel: „Kormányunknak és pártunknak nem centrális problémája az ellenforradalmárok ügye. Nekem váratlan az, hogy az elvtársak ilyen élesen vetették itt fel ezt a kérdést, amely a mi számunkra nem gyakorlati probléma, amelyen órákon keresztül kellene vitatkozni. A magyar disszidens sajtó irányvonala az, hogy hazaküldi az embereket. Fel akarjátok szabadítani Magyarországot? Ezt csak otthon lehet. Ez a jelszavuk. Nincs jogunk ezt nem figyelembe venni. Elég sokat fizettünk októberben azért, hogy ilyen naivak voltunk. Pártunknak nem érdeke az osztályharc kiélezése itthon. ....Sok a beszervezett elem, aki igyekszik minket félrevezetni. Ezért mindenkit egyénileg kell lekontrollálni, és azután dönteni, hogy hazajöhet vagy sem.”12 Ez a belügyi vezetők álláspontjával rokon szemlélet még több évig meghatározó volt az emigránsok kezelését illetően, s azt a magyar politikai vezetésben többen is támogatták. Habár az emigráció kérdése nem volt a magyar pártvezetés központi problémája, az ügy fontosságát mutatja, hogy az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1958 és 1963 között négy alkalommal foglalkozott az emigráció felé irányuló propaganda kérdéseivel. E munka „célcsoportjai” a kezdeti időszakban szinte csak az „ötvenhatosok” voltak, az emigrációs kérdést a „disszidensekre” szűkítették le. Az emigrációval foglalkozó szervek (mindenekelőtt a Külügyminisztérium és az MSZMP KB Külügyi Osztálya) éppen ezért úgy vélték 1958 júliusában, csak „az ellenforradalmi disszidensek helyzetének, hatásainak, áramlatainak elemzésével lehet legreálisabban felmérni az emigráció helyzetét” és kijelölni az azzal kapcsolatos feladatokat.13 Amikor azonban az emigráció kérdésével konkrétan foglalkozni kezdtek, kiderült, hogy nem 180 ezer „disszidensről”, 11 MOL M-KS 288. f. 32/1958/7. ő. e. A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma követi értekezletének jegyzőkönyve 1958. július 8-11. 12 Uo. 13 MÓL M-KS 288. f. 5/88. ő. e. Előterjesztés az MSZMP KB Politikai Bizottságához az emigráció felé irányuló propagandatevékenység tárgyában.