A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - IV. - Szabó Róbert: Egy magyar arisztokrata útja a 20. századi politikai pártokban

527 vették.11) Amíg a birtok sorsa véglegesen el nem dőlt, Apponyi György 1922-ig Eberhárdon gazdálkodott.121920-ban beiratkozott a magyaróvári Magyar Kirá­lyi Gazdasági Akadémiára is, a hároméves gazdatisztképző iskolától 1921. janu­árban tanulmányi szabadságot kapott, hogy „éberhárdi birtokai megmentése végett megszállott területre” utazhasson. Hosszabb távolléte miatt 1921 de­cemberében aztán a tanári kar törölte a hallgatók sorából.13 Feltehetőleg az alapvető birtokgazdálkodási ismereteket addigra már elsajátította.14 Az Apponyi-család korábbi arisztokrata életmódját a trianoni ország terü­letén sem kellett, hogy feladja. A családfő a Veszprém megyei Iszkázon 1000 ka- tasztrális hold birtokot vásárolt, amelyet két évvel később szétparcellázva érté­kesítettek.15 Az idős államférfi emellett a magyar államtól a Pozsony melletti birtokainak kárpótlására kapott pénzből 1925-ben a Vas megyei Gencsapátiban kastélyt és birtokot vásárolt,16 ettől tíz év múlva leszármazottai váltak meg.17 Fia a budapesti tudományegyetem állam- és jogtudományi karára járt, majd a külföldi kapcsolatkiépítés időszaka, a politikai ismeretszerzések és tapasztalat- szerzés ideje jött el. Az 1920-as években több alkalommal járt Nyugat-Európá- ban, balkáni utazásokon vett részt, apját is elkísérte annak 1923-as amerikai útjára. A családi hagyománynak megfelelően a földbirtokos életformához azon­ban ragaszkodott, a Nógrád megyei Jobbágyiban és a Heves megyéhez tartozó Szurdokpüspökiben több mint ezer holdnyi birtok tulajdonosa lett, amelynek 65%-a erdő, 23%-a szántóföld volt.18 Állást nem kellett vállalnia, két biztosító- társaság igazgatótanácsának tagjaként egyéb jövedelemmel is rendelkezett.19 Politikai nézeteinek kialakulásában meghatározó volt a családi hagyo­mány, amelybe beleszületett. Emellett leginkább a legitimizmus eszmerendsze­EGY ARISZTOKRATA ÚTJA A 20. SZÁZADI POLITIKAI PÁRTOKBAN 11 Deme Gyula: Aquarellek gróf Apponyi Albertról és az ő Eberhardjáról. Dombóvár, Bagó M., 1933. 165-167. A szerző 1913-1923-ig az Apponyi-család utolsó éberhárdi jószágigazgatója volt. 1930-ban magyar-csehszlovák szerződést írtak alá, amelyben Csehszlovákia kötelezte magát, hogy a lefoglalt területek birtokosainak kártérítést fizet. Nincs tudomásunk ennek gyakorlati megvalósulá­sáról, arról sem, hogy ez érintette volna az Apponyi-családot. Vö. Simon A.: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában i. m. 47. 12 Gróf Apponyi György felszólalása. 1940. február 1. Az 1939. évi június hó 10-én hirdetett or­szággyűlés naplója. Bp., 1940. IV kötet 419^124. 13 Nyugat-magyaróvári Egyetem. Mezőgazdasági és Élelmiszer-tudományi Kar. Magyaróvári Gazdasági Akadémia. 1921. évi iktatókönyv 57/1921. és 913/1921. iktatókönyvi bejegyzések. 14 Nyugat-magyaróvári Egyetem. Mezőgazdasági és Élelmiszer-tudományi Kar. Mosonmagya­róvár. Hallgatói törzskönyvek 57. Hallgatói évkönyv. 1. sz. Ennek ellenére Apponyi Györgyöt minden életrajzi lexikonban, a képviselői almanachokban és az interneten is, mint végzett mezőgazdászt említik. 15 Deme Gy.: Aquarellek gróf Apponyi Albertról i. m. 167. 16 Anka László írásos közlése, 2011. november 27. 17 Ez volt az a kastély, amely 1943-ban lelőtt angolszász repülőgépek pilótáinak kényelmes fo­golytábora volt. Vö. Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam 1942-1944: egy nemzet küzdelme a második világháborúban. Bp., Európa-História, 1991. 2. kötet. 95. 18 Vö. Magyarország földbirtokosai és földbérlői. Gazdacímtár. A 100 katasztrális holdas vagy ennél nagyobb földbirtokok és földbérletek az 1935. évi adatok alapján. Bp., Magyar Királyi Statiszti­kai Hivatal, 1937. 459. 19 A két biztosító a Közép-európai és Minerva Általános Biztosító Rt. és a Magyar Jég- és Vi­szontbiztosító Rt. volt. Vö. Magyarország tiszti cím- és névtára 1937. Budapest, Magyar Királyi Sta­tisztikai Hivatal, 1937. 547.

Next

/
Oldalképek
Tartalom