A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - IV. - Anderle Adám: A kubai forradalom előtörténetéhez. A Kubai Aprista Párt (1933-1937)
A KUBAI APRISTA PART (1933-1937) 411 újra is értelmezzem ezeket, újragondolva a Kubai Aprista Párt 1930-as évekbeli tevékenységét és befolyását a kubai politikai gondolkodásra. Az alábbiakban szeretném összefoglalni ennek az újragondolásnak az előzetes eredményeit, néhány hipotézist is megfogalmazva. 1. Az 1930-as évek politikai eseményei szélsőséges kaleidoszkóp-jelleget mutatnak. Hatalmas dinamizmus, gyors politikai változások és kegyetlen konfliktusok, erős tömegmozgalmak, a politikai helyzetnek leginkább megfelelő politikai programok állandó keresése, hatalmas viták a forradalom lehetséges útjáról, a forradalmi és reformista pártok közötti együttműködés kérdéseiről, stb. Feltűnő a harmincas években az éppen ekkor született politikai pártok nagy száma: Ifjú Kuba (Jővén Cuba, JC), Kubai Autentikus Forradalmi Párt (Partido Revolucionario Auténtico, PRC(A)), Kubai Aprista Párt (Partido Aprista Cubano, PÁC), Nemzeti Parasztpárt, (Partido Agrario Nációnál, PAN), Kuba Szocialista Munkásunió (Unión Socialista Obrera de Cuba), Leninista Bolsevik Párt - trockisták (Partido Bolchevique Leninista), Forradalmi Baloldal (Izquierda Revolucionario, IR, ORCA - Organizáción Revolucionaria Cubana Auténtica), stb.17 2. E kaleidoszkópikus jellegű változásokban meg kell látnunk azonban néhány állandó és stabil elemet is. Mindenekelőtt Kuba erős embere, Ful- gencio Batista és a hadsereg említendő. Ezen túl az Egyesült Államok jelenléte állandó tényező, ahogy a kubai oligarchia erős érdekei és befolyása is. Állandó tényező volt a kubai politikában azonban Kuba Kommunista Pártja (Partido Comunista de Cuba, PCC) is, amely ezidőben nagy befolyással rendelkezett, igen erős szakszervezeti központot (CNOC) irányított, ugyanakkor számolhatott a Komintern nemzetközi támogatásával is. Bár ez a kapcsolat gyengeségének egyik tényezője is volt: mint párt, a Komintern egyik szekciójaként működött, s tulajdonképpen Moszkva nemzetközi vonalát adaptálta és valósította meg. Az 1930-as években, 1934/35-ig a PCC-t egy igen szélsőségesen szektás politikai vonal jellemezte, az „osztály osztály ellen ” politikája, amely szövetségesek nélkül folytatott harcot jelentett a proletárforradalomért és a proletárdiktatúráért. A Komintern 1935-36-ban történt fordulata (népfrontpolitika ) a kubai kommunista párt esetében csak nagyon ellentmondásosan valósult meg, azonkívül az egységfront majd a népfrontpolitika jelszava hiteltelen volt az ellenzéki pártok előtt, amelyeket az elmúlt években (esetleg hónapokban, napokban is) rendszeresen támadtak a kommunisták. A PCC az antiimperialista pártok előtt elvesztette hitelét, a „forradalmi folyamat vezetésének” állandó ambíciója - tehát a hegemónia kérdése - megkérdőjelezte a kommunisták őszinteségét és hitelességét. Am az ellenzéki pártok kétségkívül megértették, hogy a katonai diktatúra elleni küzdelem csak együttműködéssel, egységfrontban lehet sikeres. Ezért látjuk a kooperáció szándékának különböző formáit, alternatíváit 1935-1936-ban - főkép17 Uo. 121-122., valamint Änderte Adám: A munkásmozgalom története Latin-Amerikában. 1870-1959. Budapest, 1982. 267-270.
