A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - IV. - Anderle Adám: A kubai forradalom előtörténetéhez. A Kubai Aprista Párt (1933-1937)
408 ANDERLE ÁDÁM tások alapján jelent meg egy spanyol nyelvű kismonográfiám, amit Caracasban 1978-ban újra közöltek.5 Ebben, magam is elfogadva a hivatalos kubai sztereotípiákat, arra a következtetésre jutottam, hogy a PÁC erős antikommunista érveléssel működő jobboldali párt: „A PÁC antikommunizmusa.... akadályozta a forradalmi és reformista polgári pártok közötti együttműködést. Inkább a PÁC antikommunizmusa semmint reformizmusa játszott objektíve erősen negatív szerepet a kubai forradalmi folyamatban”.6 Ám bizonyos kubai reakciók, szóban, baráti megjegyzésekben hozzám eljutó gyengébb -erősebb kritikai megjegyzések, különösen a volt kubai apristák részéről, akik a forradalmi háború idején (1956-1959) a Fidel Castro vezette Július 26-a Mozgalomban tevékenykedtek, és a győzelem után fontos beosztásokban dolgoztak, erős figyelmeztetést jelentettek. Különösen Enrique de la Osa, a PÁC volt főtitkára, aki az 1950-es években a Batista-ellenes mozgalomban játszott újságíróként fontos szerepet, majd 1959 után a Bohemia című folyóirat főszerkesztője lett, vagy Raúl Primelles, a PÁC másik vezetője és ideológusa, aki 1959 után külügyminiszter-helyettes lett, majd Kuba ENSZ-nagykö- veteként tevékenykedett - véleménye jelentett fontos figyelmeztetést.7 E figyelmeztetések közvetítésében az 1970-es években az ELTE spanyol tanszékén tanító kubai irodalomtörténésznek, Salvador Buenónak volt fontos szerepe. Mindezért úgy döntöttem, hogy folytatom a PAC-ra vonatkozó kutatásokat. 1982-ben és 1987-ben ismét lehetőségem volt Kubában kutatni, ahol a korszak folyóiratait tekintettem át, interjút készítettem Enrique de la Osa-val valamint Raúl Primelles özvegyével, s mindkét ex-aprista vezető magánlevéltárában dolgozhattam. Ugyanakkor tanulmányoztam az erre vonatkozó újabb kubai történeti szakirodalmat is. Ebből a szakirodalomból két történészt kell megemlítenem, akik az 1930-as évekről a legfontosabb könyveket publikálták. Lionel Soto és Jósé Antonio Tabares del Real az 1930-as évek forradalmi mozgalmairól írott monográfiái hatalmas levéltári anyagot dolgoztak fel,8 s máig meghatározó munkái e korszaknak. Mindazonáltal, mindkét munka nagyon érdekes és ellentmondásos vonásokat mutat. Miközben maguk is ismétlik a „hivatalos” negatív sztereotípiákat a PAC-ról, elemzésükben számos pozitív mozzanat is megtalálható. Lionel Soto azt írja: „Kubában az aprizmus mint olyan, kevés nyomot hagyott, parányi „sejt” volt, amely dicsőség és fájdalom nélkül hunyt ki, s még az idióta „siboneyismo”, és a különleges és nem létező indigenismójuk, amely meg5 Änderte Ádám: Algunos problémás de la evolúción del pensamiento antiimperialista en Cuba entre las dos guerras mundiales: comunistas y apristas. Acta Historica Tomo LII. Szeged, 1975, 75. Újrakiadás In: Semestre Histórico, No. 2. Caracas, Universidad Santa María, 1978. 6 Uo. 34. 7 Hugo Vallenes Malaga-. Cien anos de Enrique de la Osa, fundador del aprismo en Cuba. Vanguardia Aprista, julio de 2009. A korabeli forrásokban vezetéknevét leggyakrabban - önmaga is - a Delahoza írásváltozatban találjuk. 8 Lionel Soto-. La revolución de 33. La Habana, 1975. Tomos I—III., Tabares del Real, J. A.: La revolución de 30: los dos Ultimos anos. La Habana, 1973.
