A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - II. - Solymosi László: Szőlőbirtok és oklevéladás a középkori Magyarországon

SZŐLŐBIRTOK ÉS OKLEVÉLADÁS A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON

317

az oklevelek érdekelnek, amelyek kizárólagos tárgya a szőlőbirtok maga. Ilyen oklevelek először 1220 táján, az írásbeliség kiteljesedése idején készültek. Ettől kezdve századokon át oklevelek sora foglalkozott a szőlőbirtokkal.

Tartalmuk szerint az oklevelek három nagy csoportját különböztethetjük meg. Az első csoportba a szőlőbirtok átruházásával foglalkozó, a másodikba a szőlőbirtok használatának feltételeit meghatározó oklevelek tartoznak. A harmadikba a szőlőbirtoklással kapcsolatos vitás ügyekről szóló oklevelek sorolhatók. A megegyezéssel vagy ítélettel befejezett perekben többnyire nem a tulajdonjogról, hanem a szőlőbirtokból származó jövedelemről döntöttek. Döntően azt vizsgálták, kit illet a tizedjog, kinek és hogyan kell a bortizedet fizetni. Ezeket az okleveleket rendszerint egyházi vagy világi bíróságok állították ki. A jelentős különbségek miatt ezzel a harmadik csoporttal nem foglalkozunk. Nézzük tehát a másik két csoportot!

Az oklevelek igen gyakran a szőlőbirtok átruházását örökítették meg. Rendszerint adásvétel, zálogba adás, csere vagy adományozás volt a jogügylet tárgya. A jogi aktus két típusát különböztethetjük meg. Az esetek egy részében a tulajdonjogot adták el, a tulajdonjog cserélt gazdát. Máskor viszont csak a használati jogot ruházták át. Ilyenkor a jogügylet nem érintette a tulajdonjogot, az változatlan maradt. A kétféle jogot fogalmilag nem különböztették meg egymástól. Tapasztalatból tudták, hogy melyiket idegenítették el. Nekünk az oklevél utalásaiból kell megfejtenünk, hogy melyikről volt szó. Ez nem minden esetben sikerül, mert a használati jog (birtokjog) és a tulajdon közti különbség elmosódott.26

Már a 12. században előfordulnak olyan oklevelek, amelyek mellékesen megemlítették valamely szőlőbirtok adásvételét.27 Nem kétséges, hogy a vásárlás (vinea empta), miként a jogügyletek többsége, ekkor még tanúk előtti szóbeli megállapodáson alapult. Az írásba foglalást kezdetben az motiválta, ha a jogügylet időközben vita tárgya lett. A legkorábbi példa erre a tatai bencés apát és konvent oklevele 1221-ből. Evekkel korábban két világi személy zálogszerződést kötött. Miután mindkét fél meghalt, a szőlő a földesúré lett. A zálogba adó személy rokona azonban bírósághoz fordult, s a bíró úgy döntött, hogy kiválthatja a szőlőt a zálogból. Az oklevél arról tanúskodott, hogy a pénzösszeg megfizetése megtörtént. De ehhez szükség volt az előzmények rögzítésére, amelyeket addig csak az emlékezet őrzött.28

használtak a 13. század közepén: terram nostram nomine Berey, empticiam, sitam in comitatu Symigiensi cum vineis nostris, silvis, fenetis, curia, domibus, cellario et omnibus utilitatibus ac pertinentiis suis. Monumenta ecclesiae Strigoniensis. I—II. Ed. Ferdinandus Knauz. III. Ed. Lodo- vicus Crescens Dedek. Strigonii 1874-1924. IV Ed. Gábriel Dreska, Geysa Érszegi, Andreas Hegedűs, Tiburtius Neumann, Cornelius Szovák, Stephanus Tringli. Strigonii-Budapestini 1999. (Mon. Strig.) I. 503. Vö. Uo. 502.

26 Bónis György. Középkori jogunk elemei. Római jog, kánonjog, szokásjog. Bp. 1972. 89.

27 Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae. I—II. Ad edendum praeparavit Richard Marsina. Bratislavae 1971-1987. (CodSlov) I. 72.; Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Odenburg und Eisenburg. I. Bearb. von Hans Wagner. Graz-Köln 1955. (Publikationen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung, Siebente Reihe) 33.

28 Pannonhalmi Bencés Főapátsági Levéltár (PBFL), Capsa 58-A. - Magyar Országos Levéltár (MÓL), Diplomatikai Fényképgyűjtemény (DF) 206 865. Kiadása: Árpádkori új okmánytár. Codex