A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Oborni Teréz-Varga Szabolcs: A béke mint a hatalmi propaganda eszköze Jagelló (II.) Ulászló és Szapolyai (I.) János uralkodása idején
A BEKE MINT A HATALMI PROPAGANDA ESZKÖZE 281 A Magyarország másik felén elő nemesség előtt is sokáig titokban tartott váradi békepontokról Ferdinánd először az 1539. szeptemberi pozsonyi országgyűlésen számolt be híveinek. Ezek sérelmezték, hogy a béketárgyalásokban ők nem vehettek részt, és nem is vették jó néven a megállapodást sem, mert az az ország megosztottságához vezetett. Sőt, a pozsonyi magyar rendeknek annyira nem tetszett a szétszakítottságot szentesítő megállapodás, hogy elhatározták, a János-párti urakkal együtt fognak gyűlést tartani annak érdekében, hogy az országot együttesen védjék meg.147 Ferdinánd a magyar rendeknek adott válaszában határozottan ellenezte, sőt megtiltotta, hogy a János-pártiakkal közös országgyűlést tartsanak, és kifejtette, hogy a tárgyalások során ő a béke alapjait vetette meg, annak érdekében, hogy a szétszakítottságból majd újból egység legyen, de később, alkalmas időben szívesen bevonja az alkudozásokba a magyar tanácsosokat és a rendeket is.148 János király utolsó gyűlését az erdélyi rendek számára Tordán 1540. április végén tartotta. Ezen azt hangoztatta, hogy a Portával a békét mindenképpen, még nagy pénzáldozatok árán is fenn kell tartani, mert annak megszakadása biztos pusztulást hozna az országra. A béke megőrzése a lakosság, az emberek életének megóvása érdekében is az egyetlen út, ezért felajánlotta, hogy a Portára fizetendő adót két évig saját vagyonából fizeti meg, hogy az erdélyi rendek adóterheit ezzel megkönnyítse.149 Visszautalva a János király gyengekezűségével kapcsolatban felvetett kérdésre: főként az 1526-1530 közötti években folytatott óvatos politikája, és a szultánnal megkötött szövetség volt az, ami elindította azt a vélekedést a kortársai között, hogy a király bizonytalan, sokat hezitál, kemény döntések meghozatalára képtelen. János amellett, hogy semmiképpen nem akarta elveszíteni a királyságot, és ezért mindent meg is tett, a kényszerhelyzetekben a megszerzett információkhoz mérten alakította véleményét és politikai döntéseit. Kényszerű döntései közé tartozott az is, amikor a szultánnal békét kötött, és az is, hogy Ferdinánddal végül szintén a megegyezést kellett választania. Ami a szultánnal kötött szerződést illeti, utólag inkább azon lepődhetünk meg, hogy milyen hamar felfogta, hogy ez az egyetlen út kínálkozik az országát sújtó még nagyobb pusztulás elkerülése vagy legalább enyhítése érdekében. Az vitathatatlan azonban, hogy Szapolyai foggal-körömmel ragaszkodott a királysághoz. A Ferdinánddal megkötött békére is csupán az vitte rá, hogy nem tudta végérvényesen legyőzni a Habsburgot, részéről sem volt ez szövetség, ahogy Ferdinánd részéről sem. A váradi béke azért sem lehetett ínyére, hiszen végtére is János örököse, a királyság egészének várományosa, a megállapodás valódi kedvezményezettje I. Ferdinánd lett.150 147 Magyar Országgyűlési Emlékek. (Monumenta Comitialia Regni Hungáriáé). II. (1537— 1545). Szerk. Fraknói Vilmos. Bp. 1875. 126. 148 Uo. 132-133. 149 Bethlen Farkas: Erdély története II. A váradi békekötéstől János Zsigmond haláláig. (1538— 1571) Ford. Bodor András. Jegyz. Kruppa Tamás. Bp.-Kolozsvár 2002. 36. 150 L. Barta Gábor összes, jelen tanulmányunkban hivatkozott műve, különösen: Barta G.: A Sztambulba vezető út i. m.
