A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Oborni Teréz-Varga Szabolcs: A béke mint a hatalmi propaganda eszköze Jagelló (II.) Ulászló és Szapolyai (I.) János uralkodása idején
260 OBORNI TEREZ - VARGA SZABOLCS ben sikerült újabb megállapodást kötnie Bajezid szultánnal, és uralma alatt nem érte szultáni hadjárat az ország területét. Megállapíthatjuk, hogy Ulászló másfél év alatt megszilárdította hatalmát, és sikerült lezárnia a Mátyás által indított háborúkat. Ehhez hozzávehetjük, hogy eközben sikerült felszámolnia a mátyási hatalomgyakorlás legsérelmesebb részeit, és az adózás mértéke az Európában normális szintre süllyedt vissza.52 A kortársak joggal érezhették azt, hogy Ulászlóval valójában visszazökkent a Magyar Királyság a normális kerékvágásba. A történetírásban folyamatosan hangoztatott Jagellóktól való származása nem fedheti el azt a tényt, hogy IV Kázmér lengyel király és Habsburg Erzsébet magyar hercegnő elsőszülött fiaként, Habsburg Albert és Luxemburgi Erzsébet unokájaként V László halála után valójában a magyar korona elsőszámú jogos várományosának számított.53 Édesanyja engesztelhetetlenül gyűlölte a trónbitorlónak tekintett Mátyást, és eredményesen akadályozta meg a magyar király Jagellókkal kapcsolatos dinasztikus terveit, sőt, még azt is megérte, hogy fia elfoglalhatta örökségét, a magyar trónt. Ulászló kitűnő politikai érzékkel, hazai magánbirtokok nélkül alig néhány hónap alatt megszerezte a hatalmat, és egészen a haláláig nem is engedte ki a kezéből. Corvin János és Újlaki Lőrinc lázadásait rövid idő alatt kíméletlenül leverte, előbbi nádorságát megakadályozta, a Szapolyaiak ambícióit54 Anna királynéval egyetértésben szorosan kordában tartotta.55 A magyar rendek erős németellenessége dacára56 nyélbe ütötte az 1515. évi Habsburg-Jagelló házassági szerződést, és biztosította fia utódlását. A szétszórt adatokból is látszik, hogy Ulászló gyengeségének hangsúlyozása erős túlzás, tettei és eredményei alapján egy sikeres uralkodó képét is megrajzolhatták volna a következő nemzedékek. Az eddig elmondottak alapján joggal tehetjük fel újra a kérdést, minek köszönhető Ulászló negatív megítélése? Miben más az élete végére elszigetelődő Mátyás és a jelentős eredményekkel büszkélkedhető Ulászló uralma? Az egyik választ az Ulászló érdekében a királyválasztó országgyűlésen elmondott beszédből tudhatjuk meg. A június 7-én kezdődött gyűlésen a rendek előtt megbízottak szólaltak fel sorrendben Mátyás törvénytelen fia, Corvin János, a Habsburgok, János Albert, Beatrix és Ulászló mellett érvelve. Ekkor még Corvinnak és János Albertnek, Ulászló fivérének is komoly pártja volt, Ulászló egyáltalán nem érezhette magát győztesnek.57 A megválasztása érdekében elmondott beszéd azonban retorikai mestermű. A két cseh követ utolsóként korteskedhetett jelöltje érdekében, és az alábbiakat közölték a pesti Szent Szűz székesegyházban összegyűlt magyar nemesekkel: „Mi azért jöttünk, mert a felséges Ulászló 52 Kulcsár R: A Jagelló kor i. m. 69. 53 Erre utalhat Tubero azon megjegyzése, hogy a magyar előkelők között már Mátyás életében felmerült Ulászló lehetséges örökösként „sane vivente adhuc Mathia, tamquam in Regni successo- rem, quomndam Hungarorum Optimatum oculi semper fuerunt conjecti” Tubero. L.: Kortörténeti feljegyzések I. k. 28. 54 Talán ezért tagadta meg Szapolyai, hogy beálljon a király koporsóját vállukon vivő előkelők közé 1516 márciusában Budán. Ulászló utolsó órái i. m. 178. 55 Wenzel G.\ II. Ulászló magyar és cseh király házas élete i. m. III. közlemény 827. 56 Erre lásd Kubinyi András'. Az 1505. évi rákosi országgyűlés és a szittya ideológia. Századok 140. (2006) 361-374. 57 Kubinyi A.: Két sorsdöntő i. m. 19.