Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez

SZEMPONTOK AZ ERDÉLYI SÓBÁNYÁSZAT 15-16. SZÁZADI TÖRTÉNETÉHEZ 95

meretes, hogy száz esztendővel később, az 1560-as években szegedi, makói, bátai s tolnai kereskedők, hajósok baranyai borral, erdélyi sóval üzleteltek.51

tott. Ransanusnál Heves megye „in campestribus locis” található (Ransanus, i. m. 68.). Bonfininél, aki Ransanust követte, azt olvassuk, hogy ebbe a megyébe úgy lehet eljutni, „si ad campos descenderis.” Előző mondatai még a felföldi tájakról szóltak. (Bonfini, i. m. 37.). Brodarics Bácsról jegyezte fel, hogy „in loco campestri sita, ut sunt omnia alia ulteriora, quae inter Tibiscum et Danubium iacent, campestria et plana...” (Stephanus Brodericus: De conflictu Hungarorum cum Solymano Turearum imperatore ad Mohach historia verissima. Ed. Petrus Kulcsár. Bp. 1988. 32.). Oláh Miklós a nagytáj egyes részeit a „campus” szóval jelölte. Olvashatjuk pl. a „campus ...Cumanorum”, a „campus qui Maxons apellatur” vidékek nevét. De írt Várad - Debrecen közötti, pesti, váci, ceglédi „campus"-ról. Bács vidékéről pedig azt jegyezte le, hogy „tractus campestris perpetuo campo”. Mező- somlyó várát „arx campestris"-nek mondta (Nicolaus Olahus: Hungária et Athila. Ed. Colomannus Eperjessy, Ladislaus Juhász. Bp. 1933. 17., 20., 27., 29., 30., 71.). Lázár deák térképén is hiába keressük a nagytáj közö elnevezését. Megtaláljuk ellenben a „Campus Cumanorum” és a „Campus Maxons” jelöléseket. Az utóbbi vidék mellé helyezte a rajzoló a „Pusta"-t. (Papp-Váry Arpád-Hrenkó Pál: Magyarország régi térképeken. Bp. 1989. 55.). Eme forráshelyek arra utalnak, hogy a nagytáj közös neve nem volt közkeletű. A magyar népi helynévadás az alföld megjelölést illetve az al, alsó jelzőt a magasabban, fentebb elhelyezkedő tájjal/helységgel szemben az alacsonyabban, illetve lentebb fekvőre alkalmazta (pl. folyók, patakok völgyében). A középkorban az egyes tájegységeket aszerint különítették el egymástól, hogy az ország központi területéhez („medium regni”) képest hol helyezkedtek el. Az alföld szó használatakor a kor elsődlegesen az ország déli részén fekvő alsó részekre gondolt. Figyelemre méltó azonban, hogy Honterus 1532-ből való térképén Alsó-Pannónia a Temes és a Körös közötti tájon kezdődött. A magyar elnevezés 1527-ben valószínűleg, a 16. század végére már bizonyosan a nagytájat jelölte, ám az Alföld név csupán a 19. században vált országszerte általánossá (Viski Károly: Etnikai csoportok, vidékek. Bp. 1938. 9-10.; Juhász Dezső: A magyar tájnévadás. Bp. 1988. 15., 26-27., 59.; Bak Borbála: Magyarország történeti topográfiája. Bp. 1997. 33.; Felső-Magyaror- szágtól Észak-Magyarországig. Szerk. Bessenyei József. Miskolc, 2001. passsim, különösen Bessenyei József és Kulcsár Péter írása.). Érdemes egy 1514. esztendei dokumentum híradására felhívni a figyelmet, amelyben a Duna-Tisza köze Szegedtől északra fekvő darabját (benne Várkonyt, Heves oppidum vidékét, tehát nem kimondottan az alsó részekről volt szó ) állították szembe a felső részekkel. Ebben a levélben Nógrád, Hont, Pest és Heves megyék arról értesítették Abaűj megye nemeseit, hogy „..lerram inter Danubium et Ticiam existentem a Zegedino usque superiores regni partes pacatam esse existimabamus..." , ám két keresztes sereg átkelt a Tiszán, és Várkony s Heves mellett táborozott le (Monumenta rusticorum in Hungária rebellium anno MDXIV Maiorem partem collegit Antonius Fekete Nagy, ediderunt Victor Kenéz et Ladislaus Solymosi atque in volumen redegit Geisa Érszegi. Bp. 1979. 116. - a továbbiakban: Monumenta rusticorum). A földrajzi fogalom alakulása szempontjából nem érdektelen, hogy az 1479-ben (korábbi előzmények alapján) Temesvár központtal létrejött Alsó-részek főkapitányság területe, amely sokszor a Száva-Dráva közti táj bizonyos darabjait szintén magába olvasztotta, a Duna-Tisza köze déli fele (benne Szeged), a Temesvidék és a Maros mente mellett kiterjedt a tiszántúli Békés, Zaránd, Bihar megyékre is. A 16. század eleji kerületi beosztás szerint Lippa kerülete a Szörényi bánság kivételével a Dél-Alföldet (nem hagyva ki a Temesközt sem) és a Tiszántúl majd egészét foglalta magában, míg az Alföld kisebbik, északi fertálya Körmöcbányához került ( Kubinyi András: A királyi tanács köznemesi ülnökei a Jagello-korban. In: Mályusz Elemér emlékkönyv. Szerk. H. Balázs Éva, Fügedi Erik, Maksay Ferenc. Bp. 1984. 259.). Az Alsó-részek főkapitányságra lásd újabban Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer szervezetének története a kezdetektől a 18. század elejéig. Történelmi Szemle 38 (1996) 170.; Az alföldi városfejlődésre lásd Kubinyi 2000, i. m. passim, Blazovich 2002, i. m. passim, Petrovics István: Dél-dunántúli és dél-alföldi városok kapcsolata Felső-Magyarországgal a középkorban. In: Bártfától Pozsonyig. Városok a 13-17. században. Szerk. Csukovits Enikő. Bp. 2005. 131-158.; A „patria” fogalom használatára Szűcs Jenő: Nemzet és történelem. Bp. 1974. 109-121., 125-127., 319-321.

61 Makó története a kezdetektől 1849-ig. Szerk. Blazovich László. Makó, 1993. 218-222. (Makó monográfiája 4.) - a vonatkozó rész Szabály Ferenc munkája (a továbbiakban: Szakály: Makó). Fodor Pál az 1560-70-es évek lippai és radnai török jegyzékei alapján arra következtetett, hogy a sókereskedelemben Lippa megőrizte középkori jelentőségét. Fodor Pál: Lippa és Radna városok a 16. századi török adóösszeírásokban. Történelmi Szemle 39 (1997) 318. (a továbbiakban: Fodor 1997)