Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez
96 DRASKÓCZY ISTVÁN A désiek szintén jó üzletnek tekintették a só szállítását.52 53 Nemcsak arról volt szó, hogy a polgárok megfelelő ár ellenében a bányáktól a dési kikötőbe vigyék a kockákat. Hanem arról is, hogy a szekeresek illetve a hajósok a király termékét továbbították Magyarországba. Okmányok sora szól arról, hogy egyes urak az ilyen szekereseket letartóztatták.63 A vízi szállítás fő útvonalát a Szamos képezte (a kisebbik hajósót vitték itt). A szekeresek (a nagyobb szekérsóval) szárazföldön több utat vehettek igénybe. Székről Bonchida, Drág, Egregy vámhelyein vitt az út, hogy aztán a Meszesi kapun keresztül érjen Zilahra. Elvben Dés felől ugyancsak elérhette az utas ezt az átjárót. Ám egy 1496-ból származó okmány tanúsága szerint a termék minden vásárlója és szállítója a Meszes hegységet megkerülve a Szamos déli partján fekvő Őrmező felé járt. Ekkorra tehát eme cikk szállítói szinte mind elkerülték a kaput. Ennek megfelelően a Désről a kissomkúti vámhelyen illetve Alparét oppidumon, Bábolnán, Gorbón (vámhely) át vezető „via publica” jöhet szóba. Eme út mellett fekszik Veczke, ahol 1511-ben Magyarországról hazatérő dési sóárusokat támadtak meg. A Szamos völgyét Szurdoknál vagy (ami valószínűbb ) Tihónál érték el. Egy 1496. esztendei okmányból ugyanis az derül ki, hogy a tihói úton közlekedő désieket túlzott vámokkal zaklatták.54 Tihó után következett Őrmező, ahol a biztonságos közlekedést híd segítette elő. Az átjáró szerepe olyan jelentős volt, hogy amikor 1496 tavaszán az árvíz és a jég elvitte, abbamaradt a közlekedés is. Mint kiderült, az alkalmatosságot azért nem lehetett helyreállítani, mert az erdélyi sókamaraispánok (Bornemissza János és Proli Miklós) Désről Zsombori Péternek, a település birtokosának, nem adták ki azt a 150 arany forintot érő sójárandóságot (a 16. század elejétől kb. 5000 kocka), amit a királyi kamara a híd fenntartása érdekében régóta folyósított. 1499-ben II. Ulászló a járandóságot 50 forinttal toldotta meg. Tegyük hozzá, hogy a tulajdonosok eme összegen túlmenően vámjövedelemre ugyancsak számíthattak. 1505-ben Drági Márton a vám és híd jövedelem felét, illetve Őrmezőn, Borzován és Farkasmezőn birtokolt részeit 500 aranyért zálogosította el Csehi György erdélyi sókamaraispánnak. 1534-ben a Zsomboriak őrmezei birtokrészét a vámmal együtt Drági Ferenc és Zsigmond ezer arany forintért vette meg.55 A 150 illetve 200 arany forintos összeg nagyságának ( s vele az út jelentőségének) az érzékeltetésére két példát szeretnénk idézni. Az 1480- as évek elején a Szatmár illetve az aranybányászatáról nevezetes Nagybánya felé vezető útvonalon fekvő Jánk vámjának éves bevétele 160 forintot tett ki (a település egyik fele a Várdaiaké, másik fele a váradi káptalané volt). Ez a vámhely azonban a nagybányai bányatűz (1483/84 táján) utáni időszakban mind52 Rűsz-Fogarasi Enikő hangsúlyozza, hogy a sónak illetve a sószállítóknak jelentős szerep jutott a helység gazdaságában. Rűsz-Fogarasi Enikő 2002, i. m. 183. Lásd pl. UB VII. 4045. sz.; ÄOD 76. (DF 253 371.), 96. (DF 253 390.), 99. (DF 253 393.), 102. (DF 253 396.). 53 UB IV 2073. sz., AOD 99. (DF 253 393.), 103. (DF 253 397.); Dernschwam, i. m. 79., 88., 95. 54 Otto Mittelstraß-. Beiträge zur Siedlungsgeschichte Siebenbürgens. München, 1961. 48.; DL 65 441., AOD 83. (DF 253 377.), 91. (DF 253 385.).; MOL R 314. Dés város okleveleinek kivonatos lajstroma. 118. sz. 55 DL 65 441., 65 443., 65 449.; Jakó 1990, i. m. II. 2635., 2806., 3345., 4139., 4480. sz., AOD. Nr. 90. (DF 253 384.).
