Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Zsoldos Attila: Ducissa Sclavoniae
386 ZSOLDOS ATTILA Ha tovább görgetjük ez irányban a feltevések láncolatát, akkor joggal feltételezhetjük a lázadás bukását, mivel Erzsébet — amint arról már szó esett — még 1283 januárjában is viselte az „egész Szlavónia hercegnője” címet. Ez a rekonstrukció mindenesetre párhuzamba állítható Erzsébet szepesi tevékenységével, aholis minden kétséget kizáróan igazolható, hogy IV László Márk fia Roland lázadásának39 leverését követően engedte át a megye kormányzatát anyjának. Erzsébetnek mindazonáltal később sem lehetett könnyű elismertetnie hatalmát Szlavóniában. Erre enged következtetni, hogy a Junk fia János gerzen- cei ispán számára 1282-ben kiállított, már említett, oklevelében megemlékezik arról, hogy János, amikor Dénes bánnal együtt hivatalos megbízatást teljesített, megsebesült és fogságba esett (cum nuper eundem Johannem comitem nostrum de Gersenche cum Dyonisio bano pro comodo statu regni nostri ad servitia nobis impendenda transmisissemus, idem casibus fortunarum quarumlibet se exponere nullatenus formidavit, ubi captus et crudeliter extitit vulneratus).40 A történet körülményei épp oly kevéssé világosak, mint az előző két esetben. Mivel az oklevél Erzsébet alkancellárját, Lukácsot esztergomi prépostnak mondja, az okmány kiállítására az év első felében kerülhetett sor, hiszen Lukács július 5-én már a szepesi prépostságot viselte.41 A benne elbeszélt esemény tehát 1282. július 5. előtt történhetett, mégpedig valószínűleg nem sokkal korábban, amire a nuper időhatározó utalhat. Az említett „Dénes bán” bizonyára Péc nembéli Dénes lehetett, aki mint szlavóniai birtokos42 és mint a dinasztia kipróbált híve43 vállalhatott szerepet az özvegy királyné mellett. Arról azonban, hogy Dénes és János megbízatása voltaképpen mi volt, s ki vagy kik sebesítették meg és ejtették fogságba a gerzencei ispánt, semmit sem tudunk. János gerzencei ispánsága miatt felmerülhet, hogy esetleg a Héder nembéli Kőszegiek állhatták a konfliktus hátterében. A gerzencei ispánságot ugyanis IV László 1277-ben „nem tisztségként, hanem örökbirtokul” inon ut honorem, sed in possessionem perpetuam) Timót zágrábi püspöknek és általa a püspökségnek adományozta,44 ám 1281-re Kőszegi Henrik fiai, János (Iván) és Miklós elfoglalták az ispánságot, s azt annak ellenére sem adták vissza a zágrábi egyháznak, hogy arra mind a király, mind az országban az idő szerint tartózkodó pápai legátus, Fülöp fermói püspök is felszólította őket.45 Meglehet, hogy 1282 első felében Erzsébet is kísérletet tett Gerzence visszaszerzésére, ámbár ő talán saját magának akarta volna megszerezni azt, legalábbis János gerzencei ispáni címe erre látszik utalni. Ez utóbbi feltételezés annál is inkább indokoltnak tűnik, mert éppen 1282-ben volt kénytelen IV László felszólítani anyját, hogy adja 39 Pauler GyA magyar nemzet története i. m. II. 335-336. 40 Lásd a 19. sz. jegyzetet. 41 CD V/3. 134., vö. Monumenta ecclesiae Strigoniensis I—III. Collegit et edidit Ferdinandus Knauz, Ludovicus Crescens Dedek. Strigonii 1874-1924. IV Ad edendum praeparaverunt Gabriel Dreska, Geysa Érszegi, Andreas Hegedűs, Tiburcius Neumann, Cornelius Szovák, Stephanus Tring- li. Strigonii-Budapestini 1999. (a továbbiakban: MES) II. 126. 42 Karácsonyi JA magyar nemzetségek i. m. 895. 43 Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp. 1993. (História Könyvtár - Monográfiák 1.) 282., 284-285., 287.; (a továbbiakban: Szűcs JAz utolsó Árpádok); Zsoldos A.: Az özvegy és a szolgabírák i. m. 802. 44 CDCr VI. 226-227. 45 1281: CDCr VI. 383.
