Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Makk Ferenc: A magyarok földje és a vezéri törzsek szálláshelyei a 10. században
230 MAKK FERENC dett le, majd utóbb onnan vándorolt keletre. Ezt igazolja Kézai Simon mester azon, nagy régiségre visszamenő megjegyzése, miszerint „Gyula kapitány [=törzs- fő], noha a többiekkel együtt Pannóniába vonult be, később azonban Erdőelve [=Erdély] részein lakott.” Ebből az adatból kiindulva úgy vélem, hogy a gyula, ti. a honfoglaláskori gyula vezér kezdetben a Tiszántúlon a Közép-Tisza vidékén telepedett meg. Szállásterülete a Tisza és a Körösök közti térségben volt. Erre utalhatnak azok a szép és jelentős régészeti leletek, amelyek a térségben a szakemberek szerint hat fontos helyen kerültek elő. A harmadik országos méltóságnak, a karhának (horkának) a törzse véleményem szerint eredetileg, tehát a honfoglaláskor a Tiszántúlon, közelebbről a Körösök és a Maros közti területen szállt meg. E vidékről mind dél felé — Bulgária és Bizánc ellen — mind nyugati irányban a Duna, illetve a Dráva mentén könnyen tudta kalandozó hadjáratait lebonyolítani. Területének központja talán a Tisza-Maros szögben lehetett. A Tisza, Maros és a Körösök által határolt területen talált bizánci pénzek, bizánci áruk és más (balkáni) leletek ennek bizonyítékaiként vehetők számításba. Kétségtelen, — miként a kutatás azt kimutatta —, hogy a 940-es, 950-es évek fordulóján a karha (horka) a legnagyobb úr a Kárpát-medencében, akinek hatalma az Árpádok uralmát kezdte egyre jobban fenyegetni, veszélyeztetni. A karha megnövekedett hatalmát több adat is jól mutatja. O az egyetlen törzsfő, aki a források alapján bizonyíthatóan egyformán vezetett hadjáratokat nyugatra és délre. A 948 táján Konstantinápolyba látogató magyar küldöttségnek is ő a vezetője, mellette Temacsú, az Árpád-házi herceg csupán kísérőnek tekinthető. Hogy a főszerepet ekkor Bulcsú játszotta, azt jelzi: Bulcsú útjáról — a DAI mellett — még két másik bizánci kútfő is említést tesz, Termacsúról viszont hallgatnak. 954-ben, majd 955-ben is Bulcsú — Aventinus szerint — a kalandozó had fővezére (rex), míg Áprád-házi Taksony herceg csak alvezér (regulus). A karha önállósodását igazolja, hogy az egész törzsszövetséget (s így a fejedelmet is) érintő békekötést megszegve, 948 után Bulcsú továbbra is rendszeresen támadta a bizánci területeket. Bulcsú oldalán egy külön törzsi csoportosulás alakult ki, amelyhez szerintem Csaba, valamint a Regensburgban Bulcsúval együtt kivégzett Lél és Súr vezérek (törzsfők) tartozhattak. Az Árpádok szempontjából — de a Gyulák számára is rendkívül — kedvezőtlen belpolitikai, azaz hatalmi viszonyok tudatos megváltoztatására a 955-ös augsburgi vereség után került sor. A Lech-mezei súlyos katonai kudarc mind a külpolitikában, mind a belpolitikában jelentős változásokat eredményezett. A Felicsi (Fájsz) helyére lépő Taksony fejedelem először leállította a nyugati kalandozásokat, azután pedig a nagyfejedelmi hatalom megerősítése érdekében kemény kézzel lecsapott legfőbb hatalmi riválisának, Bulcsúnak törzsi csoportjára. A leszámolás során Taksony minden bizonnyal megtámadta Csabát. A küzdelemben Csaba vereséget szenvedett, s ennek következtében népe, azaz törzse egy részével Bizáncba menekült. Törzse másik részét feltehetően a fejedelem Nyugat-Magyarországra költöztette át az ottani határok védelmére. Ezután a fejedelmi törzs a főhatalomért vívott létfontosságú küzdelem sikeres folytatása érdekében — feltételezésem szerint — a Felső-Tisza-vidékről a Du- na-Tisza közére telepedett át, amely korábban a Csaba-törzs szállásföldje lehe
