Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Makk Ferenc: A magyarok földje és a vezéri törzsek szálláshelyei a 10. században
A MAGYAROK FÖLDJE ÉS A VEZÉRI TÖRZSEK SZÁLLÁSHELYEI 229 Felmerül a kérdés: mivel magyarázható az, hogy a magyar szállásterület keleti részének folyóvizei közül a Temest, Tutiszt, Marost, Köröst és a Tiszát ilyen részletesen és jól ismerte Konstantinos császár? Mellőzve most a különböző nézetek ismertetését és értékelését (ezt más helyütt megtettem), én úgy vélem: a DAI-ban a keleti folyók által meghatározott területen éltek a vezéri törzsek. A nagy fejedelem, a gyula és a horka (karha) törzseire gondolok. Ezekkel voltak Bizáncnak mindig is a legszorosabb kapcsolatai. Elég lehet csak Bulcsú horka, Árpád-házi Termacsú és Gyula vezér nagy jelentőségű bizánci utazásaira hivatkozni. De minden bizonnyal — más küldöttekhez hasonlóan — elsősorban ezeket a területeket járta be Gábriel klérikos is, a basileus követe valamikor a 10. század első felében. Bizánc és uralkodója számára éppen azért volt fontos és jól ismert Turkia keleti része, mert itt terültek el a vezető magyar törzsek, azaz a törzsszövetségi vezérek szállásföldjei. A továbbiakban — figyelembe véve a korszakra vonatkozó régészeti, numizmatikai megállapításokat, valamint bizonyos írott források ide vonható adatait — kísérletet teszek egyrészt a három vezértörzs szállásterületének földrajzi lokalizálására, másrészt a szállásföldjeik elhelyezkedésében bekövetkezett változásoknak és e változások okainak felvázolására. Nem térek ki azonban — elégséges támpont híján — valamennyi, tehát mind a tíz törzs különálló szálláshelyének meghatározására. Alább kifejtendő véleményemet csupán egy lehetőségnek tekintem, amelyet a további kutatások egészében, illetve részeiben igazolni vagy cáfolni fognak. Ami a nagyfejedelmi törzs szállásterületét illeti, én azzal a régészeti koncepcióval értek egyet, amely azt mondja, hogy az Árpádok szállásterülete, illetve az Árpád nemzetség fejedelmi központja a honfoglalás kezdetétől a 10. század közepéig (lényegében a 955-ös augsburgi vereségig) a Felső-Tisza vidékén volt. Eszerint azt, hogy a szabolcsi-zempléni terület — centrumában a Bodrogközzel — az Árpádok szállásföldje volt, s ott helyezkedett el a nagyfejedelmi központ, a vidék rendkívül gazdag, más kárpát-medencei területhez képest egészen egyedülálló régészeti anyaga, valamint a korabeli dirhemforgalom mutatja. Az elmélet bizonyításában hangsúlyt kapott, hogy a szépszámú gazdag lovassírok mellett a méltóságjelölő leletek közül a veretes övék nagy része, a veretes és lemezzel díszített tarsolyok, az arany- és ezüstszerelékes szablyák, az ugyancsak veretes készenléti íjtegezek döntő többsége a Felső-Tisza-vidéken került elő. így például a kárpát-medencei 25 tarsolylemezből 15-öt e területen találtak, a 129 díszes szablyából pedig 51 darabot szintén e vidék temetőiből ástak elő a régészek. A 10. század első felére vonatkozóan az itteni tranzitkereskedelem tanúi az arab pénzek. A Kárpát-medencéből ismert 70 ezüstdirhemből 55 darabot a Felső-Tisza vidékén találtak, s ebből 52 példány a Bodrogközből került elő. A zsidó, az arab és a volgai bolgár kalmárok által lebonyolított átmenő kereskedelem a század első felében végig folyamatos volt e vidéken. A magyarországi arab és volgai bolgár ezüstpénzek számát gyarapítja az ún. huszti kincslelet is, amelynek 400 dirhemét a 10. század 40-es, 50-es éveiben rejthették el Máramaros területén. A gyulák törzse — miként az már korábbi nézetükben felmerült — kezdetben a későbbi (erdélyi) szállásföldjéhez képest nyugaflft fekvő területen telepe
