Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Makk Ferenc: A magyarok földje és a vezéri törzsek szálláshelyei a 10. században
228 MAKK FERENC folyók nevéről nevezik el. A folyók ezek: első folyó a Temes, második folyó a Tútisz [?Bega. MF.], harmadik folyó a Maros, negyedik folyó a Körös, és ismét egy másik folyó a Tisza.” Nyilvánvaló, hogy ez a (folyók szerinti) leírás — a terület elhelyezkedését és nagyságát tekintve — nem egyezik meg az előző (égtájak szerinti) lokalizálással. Hiszen amíg az égtájakkal való lokalizálás az egész Kárpát-medencét magában foglalja, addig a folyókkal történő leírás alapján a magyarok földje csak a Kárpát-medence egy részére terjed ki. Azaz a császár által Turkiának nevezett terület — középpontban a Tisza folyó vidékével —jóval kisebb kiterjedésű a Kárpát-medencénél, annak csupán egy részét foglalja magában. A kétféle földrajzi lokalizálás közti nyilvánvaló ellentmondások feloldására különböző javaslatok születtek. A kutatók közül többen úgy vélik, hogy a Turkia néven említett terület egyetlen, illetve néhány (de nem az összes) magyar törzs szállásföldje lett volna csupán. Más felfogás pedig azt mondja, hogy amíg a folyók szerinti leírás a 900 előtt helyzetre vonatkozik, amikor a magyarok a Dunától (és a Garamtól) nyugatabbra még nem nyomultak, addig az égtájak szerinti lokalizálás a 10. század közepi állapotra utal, amikor a magyarok már az egész Kárpát-medence birtokában voltak. Egyik nézet sem fogadható el azonban, mivel a DAI mindkét lokalizálása a szöveg megfogalmazása értelmében a 10. század közepére érvényes; s valamennyi törzs szállásföldjére vonatkozik. Saját véleményem a kétféle lokalizációban mutatkozó eltérés magyarázatára az, hogy — az újabb szakirodalmi eredmények nyomán — határozott különbséget kell tenni a honfoglaló nomád magyarság esetében a hatalmi-uralmi terület és a szállásterület között. A honfoglalás révén a nomád magyar törzsek a kavarokkal együtt elfoglalták és birtokukba vették az egész Kárpát-medencét. Ez volt uralmi-hatalmi területük, amelynek ők maguk azonban a honfoglalástól kezdve csak egy részét szállták meg, ezen a részen telepedtek le és ott éltek. Ez volt lakhelyük, ez minősül tehát szállásterületüknek. Nomád életmódjukból fakadóan a magyarok szállásföldjét a legeltetésre alkalmas síkvidéki, Alföld-jel- legű területek alkották. Úgy látom, hogy a DAI-ban az égtájak szerinti leírás az uralmi-hatalmi területre, tehát az egész Kárpát-medencére vonatkozik, míg a folyók szerinti lokalizálás viszont a magyarok által lakott szállásterületet adja meg. A konstantinosi szállásterület konkrét kiterjedésének megállapításánál fontos figyelembe venni azt, hogy — a hagyományos felfogástól eltérően — a folyókkal történő leírásban nem öt folyó (ti. a Temes, Tutisz=Bega, Maros, Körös és a Tisza), hanem a Duna és Száva említése révén összesen hét folyóvíz által meghatározott területről van szó a szövegben. Ily módon Turkia egész szállásterülete magában foglalta a Szerémséget, a Duna-Tisza közét, a Temesközt és a Tisztántúlt a Felső-Tisza vidékével együtt. Ugyanakkor a régészeti leletek (pl. tarsolylemezek) és az embertani vizsgálatok eredményei alapján a magyarság szállásterületéhez kell még számítani a síkvidéki jellegű Mezőföldet, a Kisalföldet (és így a Csallóközt) is. E vidékek ugyancsak alkalmasak voltak legeltető, nomád pásztorkodás számára.
