Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Magyar Eszter: Fa- és faszénellátás a három Garam menti bányavárosban
220 MAGYAR ESZTER megpróbáltak közvetlen környezetükben saját erdőterülethez és birtokokhoz jutni, akár vétel, királyi adomány, vagy zálog útján.5 A bányavárosok területszerző igyekezete csak abban az esetben járt sikerrel, ha szomszédságukban be- telepítetlen erdőség, királyi birtok, vagy kisnemesi falu feküdt, és utóbbiaktól pénzért, vagy erőszakkal meg lehetett szerezni a kívánt erdőbirtokot. Selmecbánya a 14. században a korábbi királyi igazgatást felváltó két hatalmas magán- földesúri váruradalom szorítása közé került, és a pereskedések ellenére a 15. század folyamán elvesztette még a 14. század elején szerzett birtokainak legnagyobb részét is.6 A 15. században és a 16. század elején az uralkodók szinte évente megújították Selmecbánya és a többi bányaváros számára azt a kiváltságlevelet, amely szerint a bányászathoz szükséges fát a városok a magánföldesúri birtokokról is jogosultak beszerezni, de éppen az állandó megújítások és ismétlések bizonyítják azt, hogy a gyakorlatban nem lehetett a kiváltságlevélben foglaltaknak érvényt szerezni.7 A 16. század elején Selmecbánya a veszteséget erdők vételével és zálogba vételével pótolni igyekezett, azonban ezek a területek a várostól távolabb estek. A szomszédos váruradalmak erdeiből is próbáltak erdőrészeket vásárolni vagy bérbe venni, de a 16. század elejére a környékbeli erdőuradalmak birtokosai más módon kívánták erdeiket hasznosítani. A váruradalmak földesurai számára gazdaságosabbnak tűnt, ha saját jobbágyaik vágták ki az erdők fáját és égették azt szénné, és a szenet adták el Selmecbányán. Ily módon az erdőkből kettős jövedelmet szereztek, egyrészt bért fizettettek a jobbágyokkal az erdők használatáért, és a késztermék, az égetett szén után pedig vámot szedtek.8 További jövedelemforrást jelentett az erdei legeltetés. A 15. században fejlődött ki ezen a területen az un. vlach pásztorkodás, és az erdőben tartott juh- és kecskenyájak adója szintén bevételhez juttatta az erdőbirtokosokat.9 Ilyen körülmények között érthető, hogy az erdőbirtokos földesúrnak nem állt érdekében az, hogy a királyok által kiadott bányavárosi privilégiumoknak megfelelően ingyen bocsássa erdeit a bányászok szabad használatára. Selmecbánya város saját határában fekvő erdeiből pedig még a polgárság mindennapi életéhez szükséges famennyiség sem igen került ki, így a bányászat ellátásához és a faszénégetéshez elegendő fát ezek az erdők már végképp nem biztosíthatták. Besztercebánya sem tudta a későbbi századokban lényegesen növelni a 13. században kapott városhatár terjedelmét. Terjeszkedésének kelet felől útját állta a zólyomlipcsei váruradalom, nyugati szomszédja, a Radvánszky család pedig elég erős volt ahhoz, hogy apróbb határkorrekciókon kívül ne kényszerüljön engedményekre.10 Besztercebányán amúgy is a másik két bányavárostól kissé eltérő helyzet alakult ki. A város bányái nem a városi határban, vagy a vá* SL 686 d. 22 f. 281., 689 d 41 f. 957., 690 d. 72 f. 501.; BL F:5 N:24., F:2 N:2,10. 6 SL 690 d. 72 f. 119. 7 SL 687 d. 2 f. 52., 687 d.3 f. 157., 687 d. 72 f.115. 8 Árpádkori Új Okmánytár. I-XH. Közzéteszi: Wenzel Gusztáv Bp. 1860-1874. VIII. 254.; Monumenta ecclesiae Strigoniensis. I—III. Ed. E Knauz, L Dedek-Crescens. Strigonii, 1874-1942. III. 327. 9 Maksay Ferenc : Urbáriumok XVI-XVIII. század. Bp. 1959. 281.; Tagányi Károly: Jelentés a Gorove pályázatról. Akadémiai Értesítő 25 (1914); Ila Bálint: Gömör megye I. A megye története 1773-ig. Bp. 1976. 312-313. 10 Magyar 1983, i. m. 40.
