Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Kubinyi András: Politikai vitakultúra a Mohács előtti Magyarországon
180 KUBINYI ANDRAS származású emberek nem tűrték uraik gonosz uralmát, ti, akik nemes vérből születettek és a szabadságban nevelkedtetek, eltűritek a kevesek ilyen bűnös szolgálatát.” A lehetőség most megvan a gyűlésen arra, hogy elérjék azt, amit akarnak. Kéri, hogy ne a királyt vádolják. „Minden fejedelemséget az Isten adja. Ha fejedelmek jók, hálát kell adni az Istennek, ha rosszak, akkor azt a bűneinknek kell tulajdonítanunk, mivel jobbat nem érdemeltünk meg. Azokat, azokat kell büntetni, akik visszaéltek a mi és hazánk veszedelmére a legjobb király igen együgyű tehetségével.” A bevezető részben Bácsi már összefoglalta szózata lényegét. Az ország az urak {potentes, principes, magnati) miatt van bajban, az országgyűlés az egyetlen eszköz a szabadság helyreállításra, a király azonban nem tehető felelőssé a helyzetért. Ezt fejti ki tovább részletesebben. A napnál világosabb, hogy kik okozták a bajokat: azok, akiknek minden üzlet. A nemesek mégis ingadoznak, mit tegyenek. Talán jobb, ha a szolgaság rabigájában maradnak, minthogy a szabadságra, a dicsőségre, amelyre megvan most a lehetőség, törekedjenek? A nemesek, akiknek ősei a fegyverrel és bátorsággal szerezték meg a hazát, és nem féltek erős nemzetekkel harcolni, most ingadoznak megütközni néhány gyáva és bűnös lakomázóval, paráznával és bohóccal. A címzettek nevetségessé válnak nemcsak a külföldiek, hanem saját főembereik {principes) előtt, akik butáknak, árulóknak nevezik őket. Azok nevezik őket ilyeneknek, akik nemcsak családjukat, lelki üdvöket, hanem az Istent is készek haszonért és pénzért eladni. Ok látják, hogy mi a céljuk, tudják, hogy a (nemesek) törekvései hasznosak a hazának és nekik is, de mérhetetlen kapzsiságukkal inkább ellenségüknek tartják a címzetteket, akiknek ha lehet, kiszívnák a vérüket, minthogy szokott rablózsákmányuk egy részéről is lemondjanak. A következő részben konkretizálja szónokunk a vádakat. A nemesek kárára kétezer gyalogost fogadtak, erődítik váraikat, élelmiszereket és hadeszközöket helyeznek el, nem az ország javára, hanem hogy az örök rabigát helyezzék a címzettek vállára. Senki sem mer szabadon szólni, a bűnösök neveit nem mondják ki. Bárdi Istvánt, Bánfi Jakabot és Laki Lászlót azért ölték meg a főemberek {principes), mert szabadon beszéltek. Nem lehet velük megegyezni, mert azok rabolni, lopni és mindent saját hasznukra fordítani akarnak, a nemesek pedig a rablást akarják megakadályozni. A nemesek vissza akarják szerezni a szabadságot, ők pedig fösvénységükkel vesztik el. Ilyen ellentétes nézetek közt nem lehet béke és egyezség. Most második személyben Werbőczy Istvánt szólítja meg, mint az egész ügy forrását és kezdetét. Minden szem rá néz, és figyeli, hová lép. „Azt mondják, hogy Te már régen meg vagy pénzzel vesztegetve, azt beszélik, hogy eladtad nyelvedet, hazádat, üdvödet, és azt állítják, hogy bármit csinálsz, azt a Te hasznodra, érdekedre teszed.” Utána azt a már eddig is alkalmazott módszert terjeszti ki: különböző jelzők alkalmazásával állítja szembe az urakat és a nemeseket. „Egymással küzd innen az ékesség, onnan a csúfság, innen a bátorság, onnan a legnagyobb fösvénységgel és félelemmel összekötött gyávaság, innen a szabadságtok, onnan az örök szolgaság.” Vigyázzanak, melyiket választják, mert ha nem fejezik be, amit megkezdték, örökké szolgák lesznek. Vigyázzanak, mert ígéretekkel, aján
