Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez

no

DRASKÓCZY ISTVÁN

hogy a 15-16. században az Erdély felé szállított felföldi vasárut ellentételezze. A vassal való kereskedelemben a désiek is részt vettek, amihez kamarai támogatást kaptak.

A Mohács utáni belháború megnehezítette a sókereskedelmet. Az 1538. esztendei váradi béke úgy döntött, hogy Erdély savát János, Máramaros termékét pedig Ferdinánd országrészében használhatják. Ennek ellenére a Felföldre ugyanúgy eljutott az erdélyi ásvány, amiképpen a lengyelországi és a galíciai eredetű sem hiányzott a háztartásokból. Ferdinánd 1548-ban azt akarta elérni, hogy az országgyűlésre összesereglett rendek tiltsák meg a lengyelországi és a galíciai behozatalt, illetve azt, hogy az erdélyi termék a saját körzetének a határait átlépje. Megtiltatta volna, hogy 1548. április 24. után a szállítók idegen sót fuvarozhassanak, eladhassanak, vehessenek. A máramarosi királyi só érdekében újból sókamarákat akart létesíttetni. A rendek elfogadták az uralkodó kívánságát, ám a törvénycikkbe betoldották, hogy amíg az új hivatalokban nem lesz elég ásvány, lehessen idegen terméket is használni. Ferdinándnak Máramaros kamarásai számára készített 1550. évi instrukciója szerint a tokaji tisztnek vigyáznia kellett arra, hogy itt vagy a szomszédos réveken ne csempésszék be az erdélyi cikket. Előfordult, hogy azt állították a szállítmányról, hogy máramarosi.104 A helyzet az 1551. utáni években fordult kedvezőbbre. Tokaj 1565. évi vámtarifájának a tanúsága szerint máramarosi mellett erdélyi eredetű sószállítmányokat vámoltak el. Az is megesett, hogy az erdélyi szekér (miután a gazdája savát eladta) vassal tért vissza a révhez, miként a Felföldről az Alföld felé vasat fuvarozó szekeres pedig hazafelé Máramaros vagy Erdély savát szállította.105 106

Természetesen kérdéses, hogy az erdélyi ásványból valójában mennyit használtak a felföldi emberek, hisz ez a vidék hagyományosan Máramaros bákamarájába innen küldetett sót (Bártfa, i. m. II. 3724. sz.). Az AOD 65. sz. oklevél Luc nevét Szolnok-Doboka, i. m. III. 115. - szerintünk tévesen - Lőcsének olvasta.

104 Roderick Gooss: Österreichische Staatsvertäge. Fürstentum Siebenbürgens. Wien, 1911.

79.; Fraknói, i. m. III. 185-186., 199-200., 211-215., 225-226.; MOL E 136. Diversae instructiones. Libri Instructionum. A. 2219. fol 50r. ; Az 1548. esztendei törvény Szlavóniában a tengermelléki, Arva, Liptó és Turóc vármegyében pedig a lengyelországi sónak a használatát engedélyezte. A Werner-Bornemissza jelentés utal a lengyel importra (Engel, i. m. III. 22.). Eperjes városa maga tartott fenn kamarát, s ezen keresztül vette illetve árusította a sót (sóvárit, lengyelt és mára- marosit is, ami Munkács felől jutott ide) - Statny oblastny Archiv v Prešove. Mestská rada v Prešove, Úredné knihy 2663., 2686., 3328., 3365. sz. passim, illetve uo. Listiny 1655., 2998., 3193., 3311/27. sz.; Haller Péter egy levele (1552) arra mutat, hogy Máramaros cikke az erdélyi bányavidékek körzetében hódított piacot magának (a levél legújabb kiadása: Oborni Teréz: Erdély pénzügyei I. Ferdinánd uralma alatt 1552-1556. Bp. 2002. 154-155.). Ennek a ténynek ugyancsak voltak középkori előzményei. Debrecen kiváltságairól már írtunk. 1519-ben Kisvárdán máramarosi eredetű fehér sót tároltak (A római szent birodalmi széki gróf Teleki család gyömrői levéltára. Összeáll. Iványi Béla. Szeged, 1931. 503. sz.)

106 MOL E 156. U et C. 81:10. fol. 5rv, 9v, 38v-39r., 89:2. 7v-8r., 89:3. A helység 1530-tól Ferdinánd oldalán álló birtokos kezében volt, ám 1556-1565 között János Zsigmond országrészéhez tartozott (Détsy, i. m. 12 skk., 21-25.), aki itt harmincadot állított fel. Miután Ferdinánd hadai 1565-ben visszaszerezték a várat, biztosok vizsgálták meg az uradalomnak a viszonyait. A vámról az a Seress János számolt be nekik, aki előzőleg 11 évig volt révbíró és már vagy 20 esztendeje szolgálta az uradalmat. A tarifa középkori gyökerű lehet, hisz már ekkor szállítottak a réven sót és vasat. 1518-19-ben vámként 1189 darab sót itt, a szomszédos Rátkán pedig 32 kockát gyűjtöttek be (DL 26 161.).