Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)
III. Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz (1527. március 18., Dévény)
6. Brodarics István leírása a mohácsi csatáról gának kapitánya volt, és kevesekkel odamenekült, Visegrád várát pedig, a királyi korona őrzőhelyét a parasztok és szerzetesek tartották meg. Rettenetes félelem lett úrrá a mieink lelkén, hallván a császár megérkezését Budára, ámbár a várakat és Tatát, Komáromot meg Székesfehérvárt azért mégsem foglalta el az ellenség, mert — nem tudom, miért — megelégedett az ország feldúlásával, és a várak, erődített helyek ostroma eszébe sem jutott. A Magyarországon ekképp dühöngő ellenséggel sehol sem szálltak szembe úgy, mint egy helyen, melynek Marót a neve, nem messze Esztergomtól. Az esztergomi érsekségnek van itt egy kellemes üdülője abban az erdőségben, melyet Vértesnek nevezünk, mindenütt erdővel, berekkel övezve; a mieink közül néhány ezren, a hely eldugott voltában bizakodva itt húzódtak meg feleségükkel és gyermekeikkel, ezekkel nemegyszer vívott véres csatát az ellenség, súlyos veszteségeket szenvedve, végül, mert semmiképp sem tudta bevenni a mieink szekerekkel körülvett táborát, kénytelen volt ágyúkat is vontatni oda, és így azután a tábort szétrombolta, és csaknem mindenkit lemészárolt. A hatalmas hullahcgyek, melyek ott ma is látszanak, kézzelfoghatóan bizonyítják az öldöklés nagyságát; a mieink — mint azok, akik egynéhányan elmenekültek, elmondják — körülbelül huszonötezren voltak. E vereség halottjainak és foglyainak számát — már akikről egyáltalán tudni lehet — mindösszesen közel kétszázezerre merném tenni."2 A császár, miután innenső Magyarországot a Dráva torkolatától Győrig az elbeszélt módon feldúlta, nem kis rettegéssel töltve el azokat, akik a közelben laktak, a bécsieket is, Pestnél hidat veretett a Dunán, és Budára érkezésének tizennegyedik napján túlsó Magyarországra vonult át; itt is mindenfelé szétküldve mindent, ami a Duna és a Tisza közén fekszik, hasonlóképpen elpusztított és tölégetett, mint innenső Magyarországon tette, az egész sokaságot, mely nem kelt át a Tiszán, részben kardélre hányatta, részben fogságba hurcoltatta. Azután, mikor eléggé kitombolta magát a nyomorult Magyarországon, visszahívták az otthoni egyenetlenkedések, melyek időközben támadtak Kis-Ázsiában (ezt Anatóliának hívják), így teljességgel őrizet nélkül hagyva valamennyi helyet, amit a Dráva és a Duna között elfoglalt, még magát Buda várát meg városát is, hazatért. (A fordítás alapjául a Kulcsár Péter gondozásában megjelent kritikai kiadás [Brodericus, Stephanus: De conflicts Hungarorum cum Solymano Turcarum imperatore ad Mobach história verissima. Kiad. KULCSÁR, Petrus. Budapest, 1985. Bibliotheca Scripotum Medii Recentisque Aevorum, Series Nova, IV.] szolgált.) Fordította és a jegyieteket írta: Kulcsár Péter S2. A Pilismarót mellett elesettek számát egy másik forrás ötezerre becsüli; az egész országban elpusztultak számát ez a jelentés is kétszázezerben állapítja meg. <$><m>< 125 > <áxb<8>
