Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)

I. Sorsforduló a magyar történelemben: Mohács és következményei

I. Magyarország „szerencsétlen és balvégzetű ütközete": 1526. augusztus 29.

<>8> <M> 050

<%> Ób> o$o

a magyar seregtől. Ez azonban elsősorban az általa kormányzott erdélyi frontvonal mesz- szisége és a hozzá küldött ellentmondásos parancsok miatt volt így, azaz — a későbbi vélekedésekkel ellentétben — a vajda egyáltalán nem kívánta lekésni a csatát. Sőt, Sza- polyai a végén már csapatait is hátrahagyva kocsira ült, és saját maga megpróbált eljutni a királyi sereghez, miként ezt már a régebbi és az újabb kutatások többször hangsúlyozták. Ennek ellenére, mivel a törökök augusztus 29-én nem készültek nagyobb összecsapásra, a magyar hadvezetés a felvonuló szultáni sereg elővédje ellen próbált meg eredményt elérni. A főkapitány, Tömöri Pál kalocsai érsek (1523—1526) és Lajos király tanácsadói feltehetően abban bíztak, hogy a hosszú út miatt megfáradt és letáborozni készülő török sereg részeit külön-külön esetleg megverhetik. A támadást indokolta az is, hogy a királyi katonaság már napok é>ta hadrendben állt, és bizakodva tekintett a közelgő összecsapásra.

A szultáni csapatok felvonulását kihasználva a többnyire könnyűlovasokból álló keresztény jobbszárny meginduló támadása eleinte sikert is hozott. A küzdelem hamarosan azonban nagy összecsapássá változott. Időközben ugyanis a szultáni haderő túlnyomó része a csatamezőre ért, sőt, nagy létszámú ágyúit is sikerült bevetnie. Ezek ellenállása miatt a jobbszárny támadása idővel kifulladt, sőt, a hatalmas tüzérségi sortűzhöz kevéssé szokott könnyűlovasok között egyre növekvő pánikot okozott. Tömöri főkapitánynak emiatt a második hadrendben felállt erőket (amelyek soraiban a fiatal Lajos király is tartózkodott), majd a balszárnyat is be kellett vetnie.

A magyar hadvezetés támadása utólag ugyan vitathatónak tűnhet, ám a keresztény seregnek a hatalmas túlerővel szemben másként sok esélye nem nagyon lehetett a sikerre. A ki- bontakozó összecsapásban végül a kényszerűen bevetett, szinte teljes keresztény haderő jelentős része ugyanakkor az oszmán ágyúk félelmetes sortüzébe és a puskákkal felszerelt, harcedzett janicsárok elsáncolt sorfalába rohant. Mindez a keresztény vértesek és a gyalogság soraiban valóságos vérfürdőt eredményezett, különösen, hogy az uté>bbiakat a magyar könnyűlovasság megfutamodása után teljesen bekerítették.

A délután négy órától sötétedésig tartó csatában a magyar sereg nagy része (körülbelül 16 ezer fő) elveszett. Óriási veszteség érte Magyarország kormányzatát és vezető rétegét, hiszen hét főpap és mintegy harminc főúr halt hősi halált a csatatéren. Ilyen súlyos vérveszteség a magyar politikai elitet és a köznemesség rétegét története folyamán ez ideig még talán sohasem érte. A késő középkori magyar állam legfontosabb kérdéseit a budai udvarból kormányzó királyi tanács szinte működésképtelenné vált. Komoly csapást szenvedett el a helyi (vármegyei) önkormányzatok igazgatása is.

I. Szülejmán szultán portréja Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, 3915 (1535)

Tömöri Pál levele a török hadak helyzetéről Magyar Országos Levéltár, Dl 82730 (1526. július 6.)