Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

AZ 1926-OS VÁLASZTÁSOK

zeteikben olyan agitációt fejtenek ki éppen a házfelügyelők útján, hogy a szocialisták nagy reményt fűznek munkájukhoz. Az általános, egyenlő, titkos, és községenkénti választójog érdekében megindított harc első szónoka Szakasits Árpád volt, aki nemrég Nagykanizsán tartott nagyobb beszédet, amely beszéd során állítólag elhangzottak a következők: „A Szociáldemok­rata Párt felelőssége tudatában állítja, hogy Magyarországon addig nem lesz rend és nyugalom, míg az általános, egyenlő, titkos és községenkénti választójog törvénybe iktatva nincsen." így áll ma a Szociáldemokrata Párt jövőbeli programja, amelyhez hozzátehetjük még azt, hogy külföldről a program keresztülviteléhez számottevő összegek állanak rendelkezésére a pártnak. Illetékes helyen nagy a bizakodás, hogy a Szociáldemokrata Párt, amely tagadhatatlanul nagy veszteségeket könyvel el egy idő óta a taglétszám apadásával, talpra fog állani, ha másképpen nem, a lakóvédelmi harc során, amelyben arra számít, hogy a kisegzisztenciák, sőt az állami tisztviselők is titokban támogatni fogják őket. Az a terv ugyanis, hogy Budapesten is, illetve Magyarországon a Breitner­féle rendszert megteremtik, amely rendszer Bécsben olyan óriási győzelemhez juttatta a Szociáldemokrata Pártot. Fogadja Méltóságos Főkapitány Űr mély tiszteletünk jelentését. B/l—1927—673. — Gépelt, aláírás nélküli másolat. A háromoldalas jelentés utolsó lapjainak üres oldalán a következő, géppel írt szöveg olvasható: „Szigorúan bizalmas! Szoc. demek. [sic!] tervei. Miniszterelnök Úr Őnagyméltóságának." Bethlen a jelentés szövegét több helyen ceruzával aláhúzta, s a lap szélére intézkedésekre vonat­kozó megjegyzéseket írt. Ezeket jegyzetben közöljük. 106 b 1927. június 21. BETHLEN ISTVÁN GRÓF LEVELE SCITOVSZKY BÉLA BELÜGYMINISZTERHEZ SZOCIÁLDEMOKRATA SZERVEZETEK FELOSZLATÁSA ÜGYÉBEN Szigorúan bizalmas! Tisztelt Barátom! Folyó hó 17-ről bizalmas rendőri jelentést kaptam, mely a Szociáldemokrata Párt ún. lakóvédelmi harcának egyes mozzanatait ismerteti előttem. A párttitkárságban néhány nappal ezelőtt lefolytatott megbeszélésnek eredményeképpen arra nézve jött létre megállapodás, hogy az említett irányú harc minél intenzívebbé tétele érdekében a párt új szervezeteket fog megalakítani, főleg pedig az eddig nem működött vagy felfüggesztett szervezeteket fogja újból életre hívni és azokat működésbe léptetni. Felhívom szíves figyelmedet említett jelentésnek ide másolatban mellékelt egyes részeire, hol is a hadirokkantak szervezetének, a házfelügyelők szakszervezetének és a már szintén megszervezett kerületi lakóvédelmi bizottságoknak fokozottabb inten­zitású akcióba lépéséről van szó. Miután az itt említett szervezetek a rendőri jelentés szerint meg nem engedett műkö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom