Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

AZ 1926-OS VÁLASZTÁSOK

dést vettek fel, s tevékenységüket ilyen tiltott irányban előreláthatólag a jövőre nézve még erősebben fogják kifejteni, ezt megakadályozandó, arra kérlek, hogy azok felosz­latását elrendelni méltóztassál. A hadirokkantak szervezetére vonatkozó kérelmemmel a népjóléti miniszter urat is megkerestem. Légy kegyes tehát egyöntetű eljárás céljából vele előzetesen érintkezésbe lépni. Szívélyesen üdvözöl, tisztelő híved: B]l—1927—673. — Gépelt fogalmazvány, aláírás nélkül. Bethlen a fentihez hasonló szövegű levélben utasította — a rendőri jelentéshez fűzött megjegyzései­nek megfelelően — Vass József népjóléti minisztert és Ripka Ferenc főpolgármestert a szükséges intézkedések megtételére. E levelek fogalmazványai megtalálhatók az iratok között. 107 1927. június 22. KHUEN-HÉDERVÁRY SÁNDOR GRÓFNAK, A KÜLÜGYMINISZTER ÁLLANDÓ HELYETTESÉNEK LEVELE BETHLEN ISTVÁN GRÓFHOZ SCHOEN NÉMET KÖVET LEVELÉNEK MEGKÜLDÉSÉRŐL ÉS ANDRÁSSY GYULA GRÓF ŐSZI RÓMAI ÚTJÁRÓL Tisztelt Barátom! Mellékelten van szerencsém megküldeni a Schoen német követ által hozzám jutta­tott levelet, melyről a tegnapi nap folyamán beszélgettünk. Megemlítem egyben, hogy Hory folyó hó 10-iki kelettel levélben közli velem, hogy elég jó budapesti forrásból arról értesült, hogy Andrássy Gyula az ősz folyamán Ró­mába készül, hogy a királykérdés megoldását illetőleg tapogatózzék, illetve, hogy a terrénumot ott előkészítse. Hory hozzáfűzi, hogy nem hiszi, hogy Andrássynak valamely, a magyar kormány intencióival ellenkező lépése ott eredménnyel járhatna, de kötelességszerűen jelenti ezt az információt. Szívélyes üdvözlettel: Khuen-Héderváry Sándor B/2—1927—657. — Gépelt tisztázat, a levélíró aláírásával. A levélpapír fekete dombornyomása fejléce: „M. KIR. KÜLÜGYMINISTERIUM." A levél­papír jobb felső sarkára Fogler Béla ceruzával ráírta: „Mellékletet Uraynak megküldöttem. VI/22. F. B." Az említett levél ezért nem található az iratok mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom