Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)
Bevezetés
bérében a panamák leleplezése azt jelentette, hogy a kisgazdapárt most a valóban napirendre került választások előtt ezekre a pénzforrásokra nem számíthat. Nem remélhetett a párt anyagi támogatást a finánctőkétől sem — mint az első nemzetgyűlési választásoknál — 35 , mert Nagyatádiak a nagybirtokos agráriusok nyomására belementek abba, hogy a földreformtörvény végrehajtásánál a nagybirtokoknak elsősorban a világháború alatt és az utóbbi évtizedekben szerzett részét, azaz a finánctőke által szerzett földeket vegyék igénybe. A közigazgatási reform megvalósításáról már szó sem lehetett. Bethlen második kormányalakítása után ismét az indemnitási törvényjavaslatot tűzte a parlament napirendjére, és sok egyéb törvényjavaslat mellett csak ezután szerepelt a kormány tervében a választójogi törvényjavaslat benyújtása. Ha Bethlennek sikerült tavasszal és nyáron elhúzni a közigazgatási reformról szóló törvényjavaslat beterjesztését, a kisgazdapárt vezetői biztosak lehettek abban, hogy a nemzetgyűlés feloszlatásáig a miniszterelnök meg tudja akadályozni a közigazgatási reform napirendre tűzését. A választások közeledtével új módon vetődött fel a kisgazdapárt kapcsolata a választóival is. Mit mutathatott fel a többségi párt kétéves parlamenti működés után? A detronizációs törvényen kívül programjából egyedül a földreformtörvényt fogadta el a nemzetgyűlés. Ezzel azonban csak reményeket keltett a parasztságban. Az elmúlt két év a paraszti tömegek iskolája volt, amelyben rájöttek, hogy a kisgazdapárt a helyi nagybirtokosok és a közigazgatás szövetségével szemben tehetetlen, amelyben megtanulhatták, hogy a kisgazdapárti képviselőkre semmiben sem számíthatnak. Az ellenséges közigazgatási apparátussal szemben, pénz nélkül, eljátszva a parasztság bizalmát, elemi politikai tisztességében is megtámadva mit remélhetett a kisgazdapárt, ha önállóan, a kormánnyal szemben, függetlenségét megtartva megy a választók elé? 1922. január 5-én Bethlen belépett a kisgazdapártba. A földreformtól remélt föld helyett megkapta a kisgazdapárt a grófot vezérnek, a parasztsággal szemben ellenséges közigazgatás reformja helyett megígérték neki Gömbös választási terrorját. A tragikus az volt, hogy már csak ezekben bízhattak a kisgazdapárt vezetői. Ami két év óta nem sikerült senkinek, sikerült Bethlen Istvánnak. A kisgazdapárt 1922. január 5-én kapitulált. A kisgazdapárt utolsó nagy politikai győzelme, a detronizációs törvény elfogadása, vereségük forrásává vált. Nem a kisgazdapárt, hanem tulajdonképpen legnagyobb ellenfele, Bethlen István használta ki ezt a győzelmet — a kisgazdapárt ellen. Bethlen e törvény segítségével megerősítette helyzetét Horthyval és Gömbössel szemben, szinte kiszorította a magyar politikai életből a legitimistákat, és tárgyalásait a kisgazdapárttal mint a parasztpárt „legfontosabb" követelésének megvalósítója kezdhette el. Akisgazdapárt ott és akkor kezdte elveszteni a harcot, amikor belement abba, hogy a magyar politikai élet központi kérdése a királykérdés legyen, amikor a Habsburgok detronizálásának kérdését programjának élére állította. A vereség oka az volt, hogy a kisgazdapárt vezetői a parlamenti többség birtokában sem voltak képesek a nyílt, általános politikai harc színvonalára emelni a földreformért és a közigazgatás demokratizálásáért folytatott küzdelmüket, hogy e politikai harcban eleve lemondtak a paraszti tömegek mozgósításáról. A kulisszák mögötti tárgyalásokon ezért tudták őket
