Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

AZ ESKÜDT-ÜGY

ben is hamis vallomást tett, hogy letagadta az Esküdttel folytatott tárgyalásokat 2 , azt válaszolta, hogy ő azzal a szilárd elhatározással ment a Parlamentbe, hogy mindezt nyíltan el fogja mondani, azonban politikai barátainak közbelépésére taktikai okokból késó'bb e szándékától mégis elállott. Egyébként az Esküdt-ügyben viselt szerepét a következó'kben ismertette: Képviselővé történt megválasztása után, vagyis 1922 őszén Nagyatádi Szabó István megkérte, hogy vállalja el Esküdt Lajos védelmét 0 , aki N. Szabó István szerint tulaj­donképpen semmiféle bűncselekményt nem követett el, jelenlegi védője pedig meglehe­tősen zsarolja Esküdt Lajost. Ulain kijelentette, hogy megbeszéli a dolgot Bethlen István gróffal, és ekkor majd véglegesen fog dönteni. Ezután fel is ment Ulain dr. Bethlen Istvánhoz, és annak kérésére elvállalta Esküdt védelmét. Áttanulmányozván az iratokat, az az eszméje támadt, hogy az egész ügyet meg lehet semmisíteni azon a címen, hogy Esküdt nem lévén közhivatalnok, tehát megvesztegetés bűntette fenn nem foroghat. Erre nézve terjedelmes memorandumot dolgozott ki és azt több pél­dányban felvitte Bethlen István grófhoz. A miniszterelnök kérte, hogy menjen fel Daruváry igazságügy-miniszterhez és beszélje meg vele a dolgot. Ulain megjegyzé­sére, hogy ő nincs ismeretségben Daruváryval, a miniszterelnök titkárjával telefonál­tatott Daruvárynak, hogy Ulaint fogadja szívesen. Ulain erre felkereste Daruváryt, aki tényleg szívesen fogadta, a memorandum egy példányát átvette, de egyébként nem nyilatkozott. Pár hét múlva újra felkereste Daruváryt, és igyekezett szóval is meggyőz­ni arról, hogy az Esküdt-ügy általa tervezett értelemben való megszüntetése országos érdek. Daruváry igazságügy-miniszter azonban azt mondotta, hogy ő a legkiválóbb jogászokat megkérdezvén, azoktól azt az információt kapta, hogy a dolog ilyeténképp való megszüntetése mégsem egészen jogszerű, különben is a dolog annak idején olyan nagy port vert fel, hogy bajos lenne az egész ügyet ilyen címen elintézni. Ulain erről referált Bethlen Istvánnak. Ezután Bethlennél egy formális megbeszélés volt, amelyen részt vett Bethlen István gróf, Daruváry Géza igazságügy-miniszter, N. Szabó István és Ulain. Ez értekezleten Ulain és Bethlen a leghatározottabban kardoskodtak amel­lett 0 , hogy az ügyet Ulain terve alapján meg lehet és meg kell szüntetni. Daruváry 2 1924. október 31-én váratlanul meghalt Nagyatádi Szabó István. 1924. november 26-án az Esküdt­ügyben a bíróság előtt vallomást tett Bethlen István is. 1924. november 28-án a nemzetgyűlés ülésén Györki Imre szociáldemokrata képviselő újból felvetette az Esküdt-panama ügyét. Felszólalása során, mikor kijelentette, hogy Bethlen István a bíróság előtt az Esküdt-ügyben hamis vallomást tett, mielőtt bizonyíthatta volna állításait, a nemzetgyűlés elnöke megvonta tőle a szót és először Györkit, majd még 14 ellenzéki képviselőt erőszakkal eltávolítottak az ülésteremből. Ez az „óriási botrány", amelyre a feljegyzés utal. Az 1924. november 28-i viharos nemzetgyűlési ülés után a szociáldemokrata párt több polgári ellenzéki képviselővel együtt megalakította a Demokratikus Ellenzéki Pártok Blokk­ját. Ez új ellenzéki politikai tömörülés volt a fővárosi törvényhatósági választások előtt és Bethlen készülő házszabály revíziója ellen. A miniszterelnök megpróbált először tárgyalásokba bocsátkozni a blokkal. A tárgyalások azonban eredménytelenül végződtek. Lehetséges, hogy a tárgyalások idő­szakában juttatták el a fenti feljegyzést Bethlenhez. (Iratok az ellenforradalom történetéhez. III. köt. 63—65. o.) — Esküdt Lajost a bíróság öt évre ítélte. A kórházból elmegyógyintézetbe vitték, ahonnan csak 1945-ben, a felszabadulás után engedték ki. c A mondat idáig terjedő részét Bethlen aláhúzta és a lap aljára ehhez a következő megjegyzést fűzte: „Ez volt oka annak, hogy N. Szabó állandóan sürgette, hogy Ulainnal tárgyaljak, ami elől épp ezért alig térhettem ki." d A mondatot Bethlen idáig aláhúzta, és a lap szélére a következőket írta: „én nem kardoskodtam se pro se kontra, hanem igyekeztem a két ellentétes vélemény érveit kihámozni. Ha ez így lett volna, akkor miért nem sikerült Ulain terve?"

Next

/
Oldalképek
Tartalom