Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

AZ 1922-ES VÁLASZTÁSOK

mely esetben egy részletes és kimerítő vizsgálatnak tehetjük ki magunkat a csehek» illetve az antant részéről, eltekintve attól, hogy a 100 család közül kb. 20 közvetlen a lövegüzemben van foglalkoztatva, éspedig a legpontosabb munkánál is vannak közülük, miért is távozásuk érzékenyen érinti az üzemet. Diósgyőr-Vasgyár, 1923. évi január hó 5-én." A kivándorolni szándékozó 10 munkás felmondását visszavonta és itt maradt a gyárban. A munkába a gyár visszafogadta őket, mivel a feltételül kikötött vissza­honosítási eljárást mindegyik megindította. A kivándorlók érdekében eljáró Polónyi a gyár kötelékéből kivált és kivándorolt, a gyártelepet már elhagyta. Nevezettek visszamaradása azért következett be, mivel a cseh kormány nem a Fel­vidéken, mint ahogy ők szerették volna, hanem Pilsenben akart nekik munkát adni. Ilyen körülmények között a többi család kivándorlása is tárgytalan lett. A bányászok közül kivándorolni szándékozók száma is nagyon megcsappant, mert tudomásukra jutott, hogy őket a megszállott Ruhr-vidéken akarják alkalmazni. Az NMV 1 jelentéseiből Az 1923. március hó 20-án kelt jelentésből A perecesi munkások közül a közeli napokban mintegy 40 család akar kimenni Selmecbánya és Aranyhida vidékére. A visszavándorlás oka állítólag a jobb megélhe­tési viszonyok, azonban hír szerint a cseh állam csalogatja őket és előlegül három­havi fizetést ad. Azután, ha kint vannak, munkát nem tudnak adni, és kiviszik őket a Ruhr-vidékre. Az 1923. évi március hó 29-én kelt jelentésből Úgy Ajkán, mint a várpalotai bányától több bányamunkás törvényes felmondás mellett már eltávozott, illetve még távozóban van, hogy másutt helyezkedjen el, ahol szerintük a megélhetés jobban biztosítva van. Ajkán pl. az utóbbi 4—5 hét alatt kb. 50—60 bányamunkás mondott fel. Többen ezek közül Franciaországba óhajtanak kivándorolni, mely célra átmenetileg a móri szénbányákhoz szegődnek el, ahol való­színűleg felelőtlen elemek támogatásával könnyebben érnek célt. A móri csendőrőrs is megerősíti, hogy az ottani szénbányából már több munkás vándorolt ki Franciaor­szágba, akik útleveleiket Budapesten szerezték be. Ezenkívül még többen vannak bányászok, akik kivándorolni készülnek, de útlevelük még nincs rendben. Ezek sze­rint nem lehetetlen, hogy a móri szénbányánál titokban kivándorlási ügynökök mű­ködnek. Várpalotán külön pótműszak a bányamunkásotthon javára eddig nem volt. M. kir. Belügyminisztérium Központi Nyomozó Hivatalának jelentéseiből A munkáskivándorlás nemcsak hogy nem szűnt meg, hanem újabb időben az mind­inkább terjedőben van. Rövid idővel ezelőtt Perecesről 15, a vasgyárból 2 munkás 1 NMV = Nemzeti Munkavédelem: szélsőjobboldali, sztrájkmozgalmak letörésére létesített szervezet, a Belügyminisztérium irányítása alatt működött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom