"Bethlen Gábor és kora" – Katalógus a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Hajdú-Bihar Megyei Levéltára és Győr-Sopron Megyei Levéltárának Soproni Levéltára közös kiállításáról (Budapest, 2013)
Dominkovits Péter - H. Németh István: Bethlen Gábor 1619-1621. évi hadjárata és Sopron
Dominkovits Péter - H. Németh István Bethlen Gábor 1619-1621. évi hadjárata és Sopron Európai tendenciák - magyarországi változások Bethlen Gábor erdélyi fejedelem magyarországi hadjáratait a harmincéves háború helyi eseményeiként szokták bemutatni. Ezek a támadások azonban egy olyan politikai tradíció folytatásaként is értelmezhetők, amelyek alapvetően meghatározták az Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság, illetve a magyarországi rendek és a Habsburg uralkodók közötti politikai viszonyt. A 17. században ugyanis az Erdélyi Fejedelemség olyan politikai ütőkártya volt a magyarországi rendek kezében, amely segítségével hathatósan erősíthették meg egyébként is erős pozícióikat.1 A Magyar Királyság ugyanis annak ellenére, hogy az ország a Habsburg Monarchia katonai és pénzügyi szempontból kétségkívül erősen központosított részévé vált, mégis megmaradt befolyásos és népes politikai elittel rendelkező rendi monarchiának is. A mohácsi ütközetet (1526) követően ugyanis mindkét fél felismerte, hogy a monarchia és a Magyar Királyság megvédelmezése érdekében kétoldalú kompromisszumokra kényszerülnek. Ennek következtében a magyar rendek politikai ereje az országon belül jóval erősebb maradt, mint a Habsburg Monarchia többi tartományának rendjei. Emiatt a magyarországi rendi önkormányzatok (vármegyék és szabad királyi városok) egyre szilárdabbá válva látták el feladataikat, ahogy a rendek kezében maradt a belpolitikai élet és az igazságszolgáltatás teljes körű irányítása is. A Magyar Királyság így a Habsburg Monarchián belül a legönállóbb és legerősebb rendiséget felmutató állam maradt.2 A 17. században ez a helyzet alapjaiban nem változott, de a 16. századi tendenciákhoz képest bizonyos súlyponteltolódásokkal találkozhatunk. A bécsi udvar ugyanis a Magyar Királyságban a hosszú háborút követően egészen a harmincéves háború végéig, vagyis mintegy fél évszázadig a status quo megtartására törekedett, és - mivel a 16-17. század fordulóján nem sikerült az oszmán haderőt az országból kiszorítani - inkább az európai nagypolitika felé fordult.3 Másrészt a 17. században Európa-szerte felerősödtek azok a tendenciák, amelyek az erősen központosított, hadi és gazdasági potenciáljában megerősödött, állandó hadsereget és így állandó és mind mélyebben kiépített, az uralkodótól közvetlenül függő közigazgatást fenntartó államok létrejöttéhez vezettek. A 17. század változásai előkészítették ennek a rendszernek a 18. századra jobbára kiépült, jól működő gépezetét. Az államigazgatás még szélesebb körű kiépülésének tehát részben katonai és ezzel összefüggésben financiális okai voltak. Az európai hadszíntéren folytatott háborúk sorozata megkövetelte, hogy az összes európai állam, amely részt vett ezekben az összecsapásokban, koncentrált és állandó igazgatást építsen ki annak érdekében, hogy az állandóan fenntartott katonaságot el lehessen látni és fi1 Benda Kálmán: A Habsburg-abszolutizmus és a magyar nemesség a 16. és a 17. század fordulóján. Történelmi Szemle, 27. évf. 1984. 445-479., 463-468. 2 Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. Bp., 2010. 414. 3 H. Németh István: Várospolitika és gazdaságpolitika a 16-17. századi Magyarországon. A felső-magyarországi város- szövetség. Bp., 2004. 217-220.
