"Bethlen Gábor és kora" – Katalógus a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Hajdú-Bihar Megyei Levéltára és Győr-Sopron Megyei Levéltárának Soproni Levéltára közös kiállításáról (Budapest, 2013)
Oborni Teréz: Erdély kiváltságos rendjei és népei a fejedelemség korában
22 Oborni Teréz l^th^lh^l 1^11^11^1 (^11^11^1 II ^ II II »11^1^1 |^{ i^i i^i i^i i^»i Társadalmi átalakulások a 17. század végén A fejedelemség utolsó évtizedeit, az Apafi-kort (1661-1690) a nagyarányú népmozgások, ki- és bevándorlások mellett a vertikális irányú társadalmi mozgás is jellemezte. Bethlen Miklós (1642-1717) önéletírásából az derül ki, hogy a 17. század utolsó évtizedeiben Erdély rendi társadalma is átformálódott, hiszen a szerző már alsó, közép és felső rendről tett említést.32 Az erdélyi nemesség még inkább megosztottá vált ebben a korban, a sok száz jobbággyal rendelkező birtokos főurak és alig egy-két jobbágy telekkel rendelkező armalisták, kisneme- sek közé a legváltozatosabb nemesi rétegek illeszkedtek be.33 A Bethlen által említett alsó rendbe a jobbágyok, parasztok tartoztak, akik a legváltozatosabb eredetűek voltak, sokféle kondíció szabta meg mindennapjaikat, szolgáltatásaikat. A jobbágyi kötöttség nem igazodott nemzetiségekhez, székely, szász, román, magyar vagy bármely más nemzet tagjai egyaránt lehettek jobbágyi státusban. Az erdélyi szászok társadalma is változóban volt a fejedelemség utolsó évtizedeiben. A gazdagabb polgárok egy része nemességet szerzett és tekintélyes politikai szerephez jutott az állami életben. A Királyföld lakosságának nagyobb része azonban falvakban élő, földet művelő paraszt volt, akik évszázadok óta saját jogrendjükben, saját tisztségviselőik joghatósága alatt élték életüket. Falvaikba, városaikba kénytelenek voltak más etnikumú lakosságot is beengedni, részben gazdasági, részben politikai kényszerből. Jelentős volt a román jobbágyság betelepülése a szászföldi falvakba. Apafi fejedelem nemcsak ortodox vallásuk gyakorlásában pártolta a románságot, de Gyulafehérváron nyomdát, Fogarason és másutt is román nyelven oktató iskolákat tartatott fenn. Az ortodox pópák egyházkormányzati szempontból a református püspökök alá voltak helyezve, ám ez nem vezetett összetűzésekhez a felekezetek között. A század második felében jellemző bevándorlási folyamat az Apafi-kor végéig tartott, majd azután hirtelen az ellenkezőjére fordult. Az oszmánok elleni visszafoglaló háború terhei és veszélyei elől rengetegen menekültek át Erdélyből a román vajdaságokba. A migráció a harcok végeztével megint csak új irányt vett, amikor is a pusztán maradt partiumi, alföldi vidékek gyakoroltak szívóhatást az erdélyi népességre, és a jobb életkörülmények megteremtésének reményében jobbágycsaládok sokasága költözött ki Magyarországra. Ha a nagyobb etnikumok számarányait akarjuk bemutatni, csak hozzávetőleges becslésekre szorítkozhatunk, hiszen a korszak forrásai demográfiai tekintetben nagyon kevéssé értékelhetők. Eszerint a 17. század utolsó harmadában kb. 700-800 ezer főre tehető a fejedelemség összlakossága, amelynek becslések szerint 45-50%-a magyar (a székelyekkel együtt), 10-15%-a szász, 30-40%-a román volt.34 Erdély nem volt híján más nemzetiségek kisebb-nagyobb számú csoportjainak sem, örmények, rácok, görögök, cigányok, ruszinok, zsidók is éltek itt. Mindegyik népcsoport szívesen befogadott része volt Erdély lakosságának, és mindegyiknek megvolt a maga helye és szerepe ebben a sokszínű társadalomban. Olykor speciális foglalkozási ágakat műveltek, amelyekre nagy szükség is volt, mint például a kerámiájukról híres habánok, akik Morvaországból ide menekült anabaptisták voltak, vagy a német földről ide települt bányászok, akiket még Bethlen és a Rákócziak hoztak be az országba. 32 Bethlen Miklós élete leírása magától. Kemény János és Bethlen Miklós művei. Szöveggondozás és jegyz. V. Win- disch Éva. Bp., 1980. 403-1080. 33 R. Várkonyi Ágnes: Erdély társadalma és az európai hatalmi egyensúly 1660-1711. Régi erdélyi viseletek. Viseletkódex a XVII. századból. Bp., 1990. 23-55. R. Várkonyi Ágnes: Az önálló fejedelemség utolsó évtizedei (1660-1711). Erdély története II. 1606-tól 1830-ig. Főszerk. Köpeczi Béla. Szerk. Makrai László, Szász Zoltán. Bp., 1986. 807-809. 34
