"Bethlen Gábor és kora" – Katalógus a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Hajdú-Bihar Megyei Levéltára és Győr-Sopron Megyei Levéltárának Soproni Levéltára közös kiállításáról (Budapest, 2013)
Oborni Teréz: Erdély kiváltságos rendjei és népei a fejedelemség korában
20 Oborni Teréz A vármegyei nemesség már a középkortól kezdve igen szeretett volna beköltözni a szászok rendezett városaiba, ami ellen a városok vezetői folyamatosan küzdöttek. Küzdelmük azonban csak korlátozott sikerrel járt, hiszen már a 16. századra szokásba jött, hogy veszély esetén be kellett bocsátaniuk falaik közé a menekülőket. Az 1613. évi törvénycikkek még szigorúbban fogalmaztak, megengedték azt, hogy idegenek birtokolhassanak házat vagy más jellegű birtokot a szászok territóriumán belül, sőt le is telepedhessenek. 1625-ben pedig a fejedelem kifejezetten arra figyelmeztette a szászokat, hogy ne vonakodjanak befogadni városaikba a fejedelmet és kíséretét, ne feledjék, hogy az ő jóakaratából birtokolják privilégiumaikat, amiért cserébe feltétlen engedelmességgel tartoznak. Arra is célzott egyúttal, hogy nem kell attól tartaniuk, hogy elődjéhez, Báthory Gáborhoz hasonlóan teljes udvartartásával megszállná a városokat.25 Bethlen azonban uralkodása alatt meglehetősen hűvös viszonyban maradt a szász nemzet egészével. Románok A románok - korabeli kifejezéssel élve vlachok - megtelepedése a Kárpát-medencében a 13. században, a tatárjárás után kezdődött, kisebb-nagyobb csoportjaik a Déli-Kárpátok hegyvonulatain átkelve érkeztek Erdélybe. A kezdetben szórványosan induló betelepülést a 14. századtól a tömegesen, mintegy népvándorlásszerűen beérkező csoportok követték. Először Fogaras környékén és a Hátszeg területén telepedtek meg, majd a Bihar-hegység lejtőit is birtokba vették. A 14. század második felében Moldvából is érkezett egy nagyobb népcsoport Erdély északi részeire. Ebben a században a román (vlah) közösségek sorra megtelepedtek a hegyvidékek és a síkságok találkozásánál, általában a magyarság által nem lakott területeken.26 A transzhumáló-juhpásztorkodó életmódot folytató románság a 14-15. század folyamán a Mezőségen is megjelent. A magyar királyok mellett a magánföldesurak szintén telepítettek román lakosságot üresen álló birtokaikra, akik a már ott élő magyar jobbágylakosságnál általában kedvezőtlenebb jogi és gazdasági helyzetbe kerültek, már csak azért is, mert a hegyoldalakban, erdős területeken kaptak szállásföldet. Ezeken a területeken erdőirtással kellett szántóföldeket nyerni, hiszen a pásztorkodó juhtenyésztés mellett egyre inkább át kellett térniük a földművelő életmódra.27 A románság betelepedésének vezetőit, majd Erdélyen belüli falvaik vezetőit - már a legkorábbi időktől kezdve - kenézeknek vagy vajdáknak nevezték. Ok irányították a falu életét, bírók, katonai vezetők is voltak. A 14. század közepétől figyelhető meg, hogy a kenézek - a szász gerébekhez hasonlóan - a magyar királyoktól adománybirtokot kapnak, és félnemesi állapotba (nobilis kenezius) kerülnek, sőt kiemelkedő érdemeikért sokan tovább emelkedtek, elnyerték a valós, országos magyar nemesi státust, jelentős méltóságokba, tisztségekbe kerültek. Ez már nem kevesebbet jelentett, mint azt, hogy bekerültek a magyar nemesség társadalmi csoportjába, azaz a natio Hungarica tagjai lettek. Fontos megemlíteni azonban, hogy amíg a szászok, székelyek soraiból kiemelkedett nemesek Erdélyben bárhol vagy az egész ország területén is bárhol kaphattak birtokot, addig a megnemesített kenézek általában azokat a bir25 Cziráki Zsuzsanna: Bethlen Gábor fejedelmi látogatásai Brassóban a városi számadáskönyvek tükrében. Aetas, 26. évf. 2011. 2. sz. 5-31. 26 A román nép eredetéről és korai erdélyi történetéről a magyar történetírás álláspontját foglalja össze Erdély története L: i. m.; Lásd még Miskolczy Ambrus: Románok a történeti Magyarországon. Bp., 2005. (Kisebbségkutatás könyvek) 27 Jakó Zsigmond: Újkori román települések Erdélyben és a Partiumban. Magyarok és románok I. Szerk. Déér József, Gáldi László. Bp., 1943. 508-571.
