"Bethlen Gábor és kora" – Katalógus a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Hajdú-Bihar Megyei Levéltára és Győr-Sopron Megyei Levéltárának Soproni Levéltára közös kiállításáról (Budapest, 2013)
Oborni Teréz: Erdély kiváltságos rendjei és népei a fejedelemség korában
16 Oborni Teréz ►I l«*-! !•! (•! !•( !•! 1« ►I l-o»l l-M l«»| |«»| 1^11«»| hW m M zott. A további székek: Marosszék és fiúszéke: Szeredaszék; Csíkszék és fiúszékei: Gyergyó- és Kászonszék; Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszék, amelyek a 17. század elejétől Háromszék néven egyesültek, hozzájuk tartozott Miklósvárszék mint fiúszék; és végezetül mindezektől kissé távolabb helyezkedett el Aranyosszék. Az egyes székek tisztségviselői közé tartozott mindenekelőtt a szék kapitánya (capitaneus sedis), akinek feladata békében a hadkötelesek nyilvántartása, a hadi felszerelés ellenőrzése, háború esetén a szék katonaságának vezetése volt. Háborús időszakban egyébként egy főkapitányt (generalis capitaneus) is kineveztek a székelyek élére. A szék hadnagya (maior exercitus) kisebb katonai feladatokat látott el. A bíráskodást a szék lakosai közül választott székbíró (iudex terrestris) és mellé a király által kijelölt királybíró (iudex regius) közösen intézte, mellettük 12 esküdt segédkezett. A székelység privilegizált helyzetben volt, annak ellenére, hogy nem rendelkeztek olyan írásba foglalt privilégiumlevéllel, mint a szászok Andreanuma. A „siculitas" fogalma, azaz a székelységhez való tartozás hasonlatos volt a „nobilitas", azaz a nemesség fogalmához, hiszen az ország egész területén ismert volt és azonos jogokat biztosított. A hasonlóságot leginkább az mutatja, hogy a székelyek személyes hadbavonulásuk fejében, miként a nemesek, mentesek voltak az adófizetés alól. A kiváló székely könnyűlovas és gyalogos haderőnek kiemelt helye volt a magyar királyok hadseregében a középkorban, de még az erdélyi fejedelmek idején is.l/ A székely szabadságjogok lényegi eleme volt, hogy személyükben mindannyian szabadok voltak, és egyenlő jogokkal rendelkeztek. Adómentességük ellenére „önkéntes és készséges" ajándékkal tartoztak az uralkodónak különleges alkalmakkor: a megkoronázásának, házasságkötésének, illetve fiúgyermeke születésének idején. Ez volt az ún. ökörsütés (signatura boum) szokása, ami azt jelentette, hogy az uralkodó emberei a székely gazdáktól minden négy ökörből egyet lefoglaltak, és az állatra rásütötték annak a széknek a kezdőbetűjét, ahonnan begyűjtötték. A 15. században ilyen esetekben gyakorta 36-40 ezer ökröt is összeszedtek. A székelyek további jogai közé tartozott, hogy szabadon költözhettek, bírói ítélet nélkül nem lehetett elfogni őket, önkormányzati tisztségviselőiket maguk választották, háztartásuk használatára szabadon vihettek sót a székelyföldi sóbányákból és erős birtokjoggal rendelkeztek. Utóbbi alatt azt értjük, hogy a ius Regium, azaz a királyi háramlási jog egészen 1562-ig nem volt érvényben a székelyföldi birtokokon, tehát a magszakadással kihalt családok birtokai, illetve hűtlenségben vagy felségsértésben elmarasztalt, ennélfogva fő- és jószágvesztésre ítélt személyek birtokai sem szálltak az uralkodóra, hanem megmaradtak a székely közösség birtokában. A székelység legfőbb politikai, katonai, közigazgatási és törvénykezési tisztségviselője a székelyek ispánja (comes Siculorum) volt, akit a király nevezett ki, általában erdélyi nemes volt, de nem székely. A 15. századtól az erdélyi vajda viselte ezt a címet, majd az erdélyi fejedelem. (Sőt, a 18. századtól a Habsburg-házbeli magyar királyok is fölvették a címet.) A király parancsára a székelyek ispánja felügyelte a székely haderő legfőbb seregszemléjét, a mustrát, ahol a hadra fogható székely lakosságnak fegyverrel felszerelkezve kellett megjelennie. A szemlékről készített névjegyzékek, a székely lustrumok első töredékei a 16. századtól kezdve maradtak fenn. Az első egészében fennmaradt jegyzék 1602-ből való, de a leghíresebb ezek közül a Bethlen Gábor által 1614-ben készíttetett felmérés, amely a legteljesebb, hiszen a hadkötelesek mellett a jobbágyi állapotú férfiakat is feltüntették benne. További értékes lustrumok ismertek még például 1627-ből Udvarhelyszékről, valamint 1635-ből egy szintén teljes jegyzék.17 18 17 Somogyi Győző-B. Szabó János: Az Erdélyi Fejedelemség hadserege. Bp., 1996 18 A lustrum számadatai alapján megállapítható, hogy Háromszékből összesen 12 808 személyt írtak össze, amiből 6906 fő volt hadköteles. Ez azonban még mindig nem a valós katonáskodók számát jelentette, hiszen elhalálozás, elbujdosás, szolgasorba süllyedés vagy más okok miatta a hadra fogható létszám valójában 4396-ra volt tehető. E számadatokra épülő következtetések alapján igaznak tűnik az a megállapítás, hogy a
