"Bethlen Gábor és kora" – Katalógus a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Hajdú-Bihar Megyei Levéltára és Győr-Sopron Megyei Levéltárának Soproni Levéltára közös kiállításáról (Budapest, 2013)
Oborni Teréz: Erdély kiváltságos rendjei és népei a fejedelemség korában
17 Erdély kiváltságos rendjei és népet a fejedelemség korában A székelyek kiváltságos helyzete sokáig segített megőrizni a honfoglalás körüli időkből származó társadalmi berendezkedésüket is. A székely népesség hat nemre és nemenként négy ágra oszlott, jogegyenlőség és vagyonközösség jellemezte ezt az ősi rendet. A közös földből és tartozékaiból egyenlően részesültek. Már a középkor folyamán megindult azonban az ősi rend átalakulása, azok a családok ugyanis, amelyeknek tagjai többször viseltek valamilyen köztisztséget, kiemelkedtek, rangosabbá váltak, és fokozatosan vagyonosabbak is lettek. 1473-ban már írásban is megjelent a székelyek három neme (tria genera Siculorum), hiszen Mátyás ekkor rendelte el az erdélyi vajda számára, hogy írassa lajstromba a székely lakosságot, mégpedig a következő csoportokban: főemberek vagy előkelők (seniores, maiores, potiores), lovasok vagy lófők (equites, primipili) és gyalogosok (pedites). Az utóbbi két csoport megléte azt jelzi, hogy a közszékelységen belül is megfigyelhető volt a vagyoni rétegzettség. A székely társadalomnak ez a három csoportja megmaradt a következő századokban is, bár a 16. század végén a gyalogosok egy részéből kialakult a puskás gyalogosok (pixidarii) rétege, akiket darabontoknak is nevezünk. A fejedelmi korban fölerősödtek a társadalmi változásokat hozó folyamatok, tovább folytatódott a közszékelység elszegényedése, így számukra a személyes hadba szállás, az ehhez szükséges fegyverek beszerzése egyre nehezebben elviselhető terhet jelentett. Az elszegényedettek közül egyre többen helyezték magukat egy-egy gazdagabb székely főember védelme alá, akinek cserébe odaadták a közösségtől nekik járó földet. így, mivel más földjén laktak, földönlakóknak nevezték őket. A székely földönlakók helyzete még ekkor is jobb volt, mint a jobbágyoké, ugyanis személyes szabadsággal rendelkeztek, szabadon költözhettek és önként vállalt szerződésben álltak a földesúrral. A székely társadalmat az 1562. évi lázadás után alakították át. A lázadást a társadalmi feszültségek, az adóztatással szembeni általános ellenállás váltotta ki, leverése után János Zsigmond a segesvári országgyűléssel súlyos végzéseket hozott. A székely birtokokra is kiterjesztette a ius Regium hatályát, a közszékelységet a saját birtokába vette, ami azt jelentette, hogy jobbágymódra rendelkezhetett fölöttük; megerősítették a székeken belül a királyi hatalmat reprezentáló királybíró pozícióját. Ugyancsak a hírhedt segesvári végzések mondták ki, hogy a székely főemberek és lófők birtokaikat és földönlakóikat ugyanúgy birtokolják, ahogyan a vármegyékben lakó nemesek a jobbágyaikat. Ez azt jelentette, hogy a székelyek körében is kialakult egy jobbágyi réteg, amely elveszítette szabad költözési jogát és adófizetésre lett kényszerítve. A lázadó székelység féken tartására két királyi várat építettek: Udvarhelyen Székelytámad és a háromszéki Várhegyen Székelybánja várát, amelyekhez földeket, erdőket, réteket csatoltak, elvéve székely birtokokat. Ezt követően a székelyek évszázadokig harcoltak az elvett szabadságaik visszaszerzéséért. 1599-ben a csalódott székelyek az Erdélybe bevonuló Mihály havasalföldi vajda pártjára álltak, aki úgyszintén a szabadságaik visszaadásával kecsegtette őket. Az erdélyi fejedelmek általában nagy gondot fordítottak a székelység támogatásának megszerzésére békeidőben és hadjáratok viselése során egyaránt. Bocskai István volt az első fejedelem, aki határozott elképzeléssel rendelkezett a székelység irányában. Külön figyelmet fordított a jobbágyosítás meggátlására és arra, hogy a székelyek a megkívánt felszereléssel szálljanak hadba. 1608-ban Báthory Gábor halálbüntetést helyezett kilátásba azok számára, akik a hadi szolgálat elől úgy akarnak elmenekülni, hogy jobbágyságra adják magukat. Ugyanakkor Báthory Gábor jelentős számban növelte a kincstár számára lefoglalt, azaz kon- fiskált jobbágyok számát és azokat legodaadóbb híveinek adományozta el.19 székelység a 16-17. század fordulóján mintegy 15 ezer főt tudott hadba küldeni. Lásd Tüdős S. Kinga: A háromszéki hadköteles székelység társadalmi rétegződése 1635-ben. Történelmi Szemle, 33. évf. 1991. 224-238. 19 Balogh Judit: A székely társadalom Báthory Gábor korában. Báthory Gábor és kora. Szerk. Papp Klára, Jeney-Tóth Annamária, Ulrich Attila. Debrecen, 2009. 153-163.
