Hajnal István: Az 1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka (Budapest, 1930)
Iratok
kikben czak eggiet vét volt eli mégh keglmed; az mint mostani leveléből értem. Az véghbelieket azért a' mi nizi nem keőli vaia nekik arról assecurátiot adni, hogy minden esztendeőben hat holnapra megh fóghnánk ez után fűzetni nekik, 1 kit leőlkével, s hűtivel, s seőt ioszághának keőtesevelis, erőssetet Pálffi Páll uram, mert magábanis rut az, hogy az ki esztendeigh szolgál, hat holnapra fűzessen csak nemeőnemeő keseréttesnek végezése alat az ura neki, s az megh alkalmatlamb dologh, hogy ezért, restantioaioknak megh engedését kevánták teőlleők, s mind ezeket a' ki megh hallotta az az nem io, hogy lamentálva beszellenek erreől az véghbeliek, mint czalattanak megh, s meghis ezeket nagy io es szép dológh gianánt repraesentálta az udvarnak Pallffi Páll uram, seőt oly hasznos dologh gianántis, az kiért magános gratiat érdemelne, mint ha maszoris nem volt volna ez, s miis nem voltunk volna illien jo heőseők/?/ valaha, hogy ezen dolgot es restantiaknak megh engedékeseket nem optinealtuk volna, noha nem illien rendetleneől azért ; s ez az ki most legh inkáb kedvetlenetti az véghbeli vitezleő népet, s mégh az feiek ezeknek az ide való véghbelieknek, kik mindenesteől desperatiobanis vannak, nem várhatnak sehonnét semmitis, s eő Feőlséghe se bizzik Palffi uramhozis ez aránt, mert semmi bizonj abban nem kél ha más keppen nem providealtat eő Feőlséghe, igy hadni pedigh eőket mindenesteől veszedelmes, es giűleőséges, czak amaz rósz szegéni boczkoros haiduis, azt haniván hogy im mint czalának megh, s mint higgjenek ez után, kik megh tanolták az assecurationakis az nevét, meli dologh a hatalmas akadék, s ki főttünk mind az mentséghből, s mind az biztatásból ez aránt ; Jóllehet nem vagiok oly eggiőgeő, hogy ne lássam az eő Feőlséghe sok difficultasit, de az mennieben mar it az dologh vagion, ez sem kisséb az teőbbinél, mert az teőreőkkel való bekeséghis forógh ebben, s a' mint 11. praesentis irt levelemben bévén megh irtam keglnek, 2 tartok én az teőreőkteől azon keőveőlis, s ezek penigh az véghbeliek nem lehet egyéb benne, ha éhei megh nem akarnak halni, czatázni keől az teőreők ellen, s elegeth tiltiuk s feniegettiűk a Kétszer írva. 1 Erről az 1640. évben tettek Ígéretet a végbelieknek. 2 L. 13. számot.
