Hajnal István: Az 1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka (Budapest, 1930)

Iratok

eőket, s bizoni a' teőreőkis gyakorta eőli, s fogia eőket, de nem tud hova lennj, s valtigh panaszolkodik, s feniegeteőzikis az vezéris felölök, de igy lévén a' dologh kiczoda az a' ki erreől tehet, s im megh Iáttia keglmed, ha az mint bizoniossanis értem Budahoz száll valami teőreők, kichin ókbolis nagy dolgot vészen feől ; noha az eő ide való tábori szállásoknak én aztis tartom okát, hogy Erdelire akar menni, s nekeőnk akar ével az haddal itt akadékott tenni, hogy megh ne segéthessűk Erdelit, ki bizoni elégh bay akár melliek legyenis, mert mi mindenikhez alkalmatlanok es keszeőletlenek vagyunk, Asakban penigh az hova eő mongya hogy megien, igien készen várgiak, s bizoni Isten vészi el az eszét ha oda migyen. A mint azért a' felőli megh nevezet leveleimbenis kértem kegdet, proponallia cum effectu ezeket eő Feőlséghenek, s vesse mireánkis keglmessen szemeit, mert ez igy sokáigh nem durálhat. Semmi nem kél az ezer lovasnak megh fogadásábanis, elegeth irtunk már mi Questemberg urammal egy másnak erről, de Palffi Páll azt iria, hogy non est tractabilis, volt szó mind a' kapitaniokrol, s a mind azon népnek megh fogadásáról, de mi haszna annak a' beszédnek nervus nelkeől ; más az én nemis akarok ebben boczátkoznom, mert nem tudok én iot mivelni ; s Pallffi Páll uram, a' vagy a camora beszédére nylván én sem hadat nem fogadok, sem eőket nem biztatom, hanem javallasomot megh mondtam, s kezem megh égetése nelkeől segéttemis az dolgot, de hogy én fogiadgyak hadat, s kapitániokatis én biztassak, s füzeteseket Palffi Páll uramtol sollicitalliam, semmi uton arra nem resolválhatom magamot, s bőcztelenségemreis ésnik, s czak geőleőségetis szerzének magamnak velie, egiéb aránt ha magam fűzetesénis ennie népet tartok, ezekben az nagy szükségekben, amabban inkáb cooperalok, czak lássam modgyat, mert Palffi Páll uram assecuratioiára én semmi efféle dologhoz nem nyúlhatok ; Azonban azon eőrleődésben vannak Cassa feléis mint az eleőtt, s az igerét mellet erőssen várnák odáis az eőtt száz lovast, kinek sem ott, sem itt czak hire sincz, s evei ugy neki bodolnak halván az teőreők reőzgeőleődéset, s látván hogy sehonnét semmi segedelmek ninczen, s czak jo tanáczott, s informatiot sem vehetnek, hogy bizoni dolgoth es busullást adnak, s annakis akaram en eleit vennem az confidens vélek való beszéddel, de kj vésze abbanis, ha nem én ; Igen szomorú dologh azért ezeket