Avar Anton (szerk.): A Hunyadiak címereslevelei 1447-1489 (Budapest, 2018)

Bevezető

a_hunyadiak_cimereslevelei_1447_1489_0115_bent.indd 9

2019.01.16. 10:25:15 Bevezető

A jelen kötetben teljes szövegükben és az eredetiek esetében reprodukcióikkal együtt kiadott források egytől egyig címereslevelek, amivel a 20. század elején Fejérpataky László és Áldásy Antal által útnak indított, 1945 után elhalt, majd a közelmúltban Körmendi Tamás által újraélesztett forráskiadási hagyományt folytatjuk. A közreadandó armálisok körének meghatározásakor elsősorban természetesen a jubiláns I. Mátyás király által kiadottak jöttek szóba. Mivel azonban a nagy király apjától, János kormányzótól mindössze négy armálist ismerünk, ezeket sem hagyhattuk ki, végül pedig kínálkozott a Habsburg V. László által magának a Hunyadi családnak adományozott címerbővítő és címadományozó oklevél is, így a „Hunyadiak címereslevelei” kifejezés minden értelmezésének eleget tesz a kötet tartalma. Ez mindösszesen negyvenhét oklevelet jelent, amelyeket szigorú időrendben közlünk, a végére hagyva a két keltezetlen formuláriumbeli másolatot. Minden olyan oklevelet különállóan közlünk, amelynek eredetije vagy másolata, esetleg nyomtatott kiadása fennmaradt, vagy legalább valami, ami közvetlenül az eredeti oklevélhez kapcsolódik. Ez utóbbi csoportba a Marczibányi-címereslevél esik, amelynek szövegét nem ismerjük, de a közvetlenül az eredeti címerminiatúráról készült címeres pecsétnyomó lenyomatát igen. A magánszemélyek címeradományai mellett természetesen nem hagyhattuk ki a városi armálisokat sem, amelyekből Mátyás hatot is (Késmárk, Varasd, Mezőkövesd, Lednic, Magyarhradis és Sankt Pölten városoknak) kiadott. Két olyan oklevél is bekerült a válogatásba, amelyeket szigorúan véve nem Hunyadi adott ki (vagy kapott): az egyik a Tordasi és Békási családok armálisa, amelyet Zsigmond király adományozott nekik, Hunyadi János csak formahíven átírta, a másik pedig a Mátyás király meghatalmazása alapján, de ténylegesen Nikolaus von Köckeritz svájci magyar követ által a luzerni Feerek részére kiadott darab. A vonatkozó szakirodalom az elmúlt bő évszázadban többször is listába szedte az adott pillanatban ismert középkori armálisokat. Az első számottevő összesítésben, amely Bárczay Oszkár tollából látott napvilágot 1897-ben, Hunyadi Jánostól még csak az eredetiben fennmaradt Pogány- és Berekszói-, valamint a Hunyadi által csak átírt, eredetileg Zsigmond királytól származó Tordasi–Békási-címereslevelek szerepelnek,1

de már Csoma József kiegészíti őket Félegyházi Adorján ma csak másolatban ismert adományával.2

Az idősebb Hunyaditól az azóta eltelt bő évszázadban sem fedeztek fel újabb címeradományozó oklevelet. I. Mátyástól Bárczaynál még csak tizenöt darab szerepel: ezek közül a Kannsdorfer-armálist valójában V. László adta ki, a Zavodszki-féle csak egy hiteleshelyi másolat (ráadásul téves levéltári jelzettel szerepel a jegyzékben), a Sibrik-oklevél esetében pedig kérdéses, hogy valóban megvolt-e még akkor az eredeti oklevél.3

Schönherr Gyula 1898-ban, nyilván Bárczay nyomán, azt írja, hogy „

a király 33 évi uralkodása idejéből ma mindössze 18-at ismerünk eredetiben”,4 de lapalji jegyzetben azért hozzáteszi tizenkilencediknek a Lehner-armálist is. Legközelebb egy szűk évtized múltán, 1906-ban tett közzé hasonló, de revideált és bővített jegyzéket Csoma József;5

ebből kikerültek a Zavodszki- és Sibrik-oklevelek, illetve belekerült három újabb: a bodfalvi Bod-, a Nagy–Huszár- és a Gosztonyi-armális, a Schönherrnél már említett Lehner azonban nem. Az ismert oklevelek darabszáma tehát csak eggyel nőtt, de a lista lényegesen pontosabb lett, és már valóban csak eredeti darabokat tartalmazott. A következő ilyen összesítést már 1945 után – az azóta elhalt heraldikai helyett a művészettörténeti szakirodalomban – Radocsay Dénes tette közzé 1957ben magyarul, 1958-ban pedig németül.6

Az 1906 óta eltelt fél évszázad nem telt el eredménytelenül: Radocsaynál újdonságot jelentenek Késmárk, Lednic és Magyarhradis városok, Nagylucsei Orbán 1472. évi, valamint a Lehner, Dely, Senilis de Montefalco családok armálisai, amelyekkel a lista már huszonöt 1 Bárczay 1897, 4

46.

2 Csoma 1906, 24.

3 Bárczay 1897, 446–447.

4 Schönherr 1898, 68.

5 Csoma 1906, 24.

6 Radocsay 1957, 286–294.; Radocsay 1958, 351–358.

9